Alexander Titolo, az Amerikai Egyesült Államok szerbiai nagykövetségének ügyvivője kijelentette, hogy Szerbia és az Egyesült Államok kétoldalú kapcsolatai új korszakba léptek, közli a Beta hírügynökség.
Az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson elmondta: az idei év nemcsak az Egyesült Államok, hanem a szerb–amerikai kapcsolatok szempontjából is történelmi jelentőségű.
– Az idei év során már többször is elmondtam, hogy új korszakba léptünk a szerb–amerikai kapcsolatokban. Ma este néhány percet arra szántunk, hogy elismerjük azok munkáját, akik ezt az új korszakot építik – fogalmazott Titolo, majd elismeréseket adott át azoknak, akik szerinte munkájukkal hozzájárulnak a két ország partnerségének erősítéséhez.
A kitüntetettek között volt Marko Drižić, a szerbiai katonaság őrnagya is, aki az Amerikai Hadsereg Parancsnoki és Törzstiszti Főiskoláján nyújtott kiemelkedő teljesítményéért részesült elismerésben.
– Hazája iránti szolgálata, valamint a szerb és az amerikai fegyveres erők közötti partnerség erősítéséhez nyújtott hozzájárulása mindannyiunk biztonságát szolgálja. Ezért őszinte köszönet illeti – mondta az ügyvivő.
Titolo átadta az Amerikai Nagykövetség Partnerségi Díját Ana Ilićnak, a Belgrád a vízen városrészben található Ložionica kreatív központ igazgatójának, valamint Mihailo Jovanovićnak, az Információs Technológiai és Elektronikus Közigazgatási Hivatal vezetőjének is. Az elismerést a Ložionica kreatívipari kampusz fejlesztéséhez való hozzájárulásukért kapták; a központ egyben az Amerikai Központ új belgrádi otthona is lett.
– Nekik és mindannyiuknak köszönhetően meg vagyok győződve arról, hogy a szerb–amerikai kapcsolatok legjobb évei még előttünk állnak – hangsúlyozta Titolo.
A fogadáson jelen volt többek között Aleksandar Vučić köztársasági elnök, Porfirije szerb pátriárka, Ana Brnabić házelnök, valamint miniszterek, diplomaták és más magas rangú tisztségviselők is.
Nyitókép: Alexander Titolo szerint az idei év történelmi jelentőségű a kétoldalú kapcsolatok szempontjából (Fotó: pixabay.com)



