2025. július 9., szerda

Közigazgatási körzetek Vajdaságban

Nagybecskereken nem állt le minden, hangzott el Maja Sedlarevićnak, a Tartományi Képviselőház alelnökének tegnapi látogatásakor
A legtöbb kérdésben egyetértettek: Aleksandar Marton és Maja Sedlarević


Tegnap munka jellegű látogatáson, Nagybecskereken járt Maja Sedlarević, a Tartományi Képviselőház alelnöke. Vendéglátója Aleksandar Marton, a városi képviselő-testület elnöke volt. A zártkörű tárgyalásuk után sajtótájékoztatót tartottak, amelyen szó esett arról, hogy Nagybecskereknek mit kell tennie annak érdekében, hogy folytatódjon a gazdasági fejlődése, és ebben számíthat a tartomány támogatására.

Mint ahogyan a tisztségviselők nyilatkozataiból is kiderült, a találkozó egyik célja a tartományi és a városi képviselőház együttműködésének a kibővítése volt.

Aleksandar Marton kihangsúlyozta, hogy rendkívül fontos, hogy jó legyen az együttműködés a Tartományi Képviselőház és a nagybecskereki képviselő-testület között. Ugyanakkor megismételte, hogy a történtek ellenére (mint ismeretes a város polgármestere október elseje óta vizsgálati fogságban van), a városban nem állt le az élet és megmaradt a külföldi beruházók érdeklődése. Marton azt is elmondta, hogy Nagybecskereknek elegendő képviselője van a belgrádi és az újvidéki szervekben, és ki kell őket használni arra, hogy lobbizzanak városuk érdekében.

Maja Sedlarević kiemelte, hogy Nagybecskerek a harmadik legnagyobb vajdasági város, amelyben már eddig is jelentős külföldi beruházások valósultak meg, a tartomány pedig továbbra is segíti azokat, akik dolgozni akarnak. Mint mondja, az előttünk álló év nehéz lesz, de ezt kihívásként kell értelmezni. Elmondta, hogy a hatalom decentralizálása keretében hamarosan tartományi közigazgatási körzeteket hoznak létre, amelyek egyik székhelye Nagybecskerek lesz. Újságírói kérdésre válaszolva az alelnök asszony nem tudta megjósolni, hogy mikor lesz elfogadva Vajdaság Statútuma.

Magyar ember Magyar Szót érdemel