Ahogy az elmúlt hónapokban követem a híreket, csak az jár a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha értenénk egymást! De néha a szavak mást jelentenek még akkor is, ha ugyanazt a nyelvet beszéljük.
Egyszer egy pesti fiú megismert egy erdélyi lányt. Néhány hónapnyi kapcsolat után került sor az első családlátogatásra. A lány vidáman mutogatta a falut, ahol fölnőtt:
– Az ott a kocsma, itt régen egy iskola volt, arra van a temető, ott lakik a keresztanyám. Nagyon vár már téged, nemcsak ő, az egész rokonság. Úgyhogy délután átmegyünk Náci bácsihoz.
Szegény fiú félrenyelt.
– Hova?!
– Náci bácsihoz – ismételte a lány szemrebbenés nélkül.
A fiú nem tudta mire vélni a dolgot. Kicsi, barátságos erdélyi falu, rendezett kertek, fehérre festett kerítések, muskátlik az ablakban. Nácik a szomszédban. Vajon a feleségét Gestapo néninek hívják?
Lassan ballagtak végig az utcán. Mintha még a muskátlik is katonás rendbe vágták volna magukat.
A ház előtt egy alacsony öregember állt szigorú bajusszal. Kezet nyújtott:
– Kovács Ignác vagyok, de mindenki csak Náci bácsinak hív!
