A „zöld város” parkjai és emlékezete (I.)

A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.

A mai Zombor egyik legkülönlegesebb ismertetőjele éppen a parkosítottsága, a hatalmas fasorok és ligetek rendszere. Nem véletlenül nevezik sokszor „zöld városnak” vagy „parkvárosnak”. Ennek kialakulása nagyon szorosan kapcsolódik dr. Csihás Benő nevéhez. A helytörténeti források szerint ugyanis Csihás Benő az 1880-as és 1890-es években, polgármestersége idején kezdte meg azt az átfogó fásítási és parkosítási programot, amely gyakorlatilag meghatározta, sőt mind a mai napig meghatározza Zombor arculatát. Akkoriban a város inkább poros alföldi település volt, kevés árnyékkal és kevés közparkkal. Ő azonban felismerte, hogy a zöldfelületek alapvetően megváltoztathatják a város élhetőségét.

Különösen híressé váltak az általa telepített úgynevezett „bogyófák”, vagyis a nyugati ostorfák (celtiszek). Ezeket részben amerikai mintára, a Mississippi környékéről származó fafajként honosították meg. A fák jól bírták az alföldi klímát és kiváló porfogók voltak, ami akkoriban óriási előnyt jelentett a városban.

A helyi hagyomány szerint Csihás Benő személyesen is figyelte a fák állapotát. Több visszaemlékezés is megemlíti, hogy egy kis noteszben tartotta számon az ültetéseket, és ha egy fa beteg lett vagy kiszáradt, akkor azonnal intézkedett. Emiatt sokan afféle „városkertész polgármesterként” emlékeznek rá.

Az ő idejében parkokat és ligeteket alakítottak ki, hosszú fasorokat ültettek az utcák mentén, a polgárokat is ösztönözték saját telkeik fásítására, és több fontos közpark, valamint zöldövezet jött létre a városmag körül is.

A zombori parkok sajátossága ma is az, hogy nem csupán egyetlen nagy közpark létezik, hanem az egész városszövet zöld. A széles utcák, a körutak, a kisebb ligetek és az árnyas fasorok szinte összefüggő parkérzetet adnak. Emiatt Zombort gyakran emlegették a volt Jugoszlávia egyik legzöldebb városaként is.

Érdekesség, hogy a zombori köztisztasági és kommunális vállalat egy időben szintén Csihás Benő nevét viselte, ezzel is elismerve az egykori polgármesternek a város zöld arculatának megteremtésében játszott szerepét. Sokan úgy tartják, hogy ha ma valaki a zombori körutakon, a platánok, az ostorfák és az árnyas utcák között sétál, akkor valójában még mindig Csihás Benő örökségében jár.

A NAGY VÁROSI PARK

A nagy városi parkot, vagyis a Vármegyeházi parkot Samuel Zimanorus és Nikola Ružić tervezték, neobarokk francia stílusban. A parkot 1898-ban telepítették a Vármegyeháza északi és keleti oldalán, több mint négyhektárnyi területen – olvasható Milan Stepanović helytörténésznek, publicistának a Ravnoplov internetes felületen megjelent írásában.

A park eredetileg tizenhat parcellára volt felosztva, amelyek közül hat virágoskertként szolgált. Az elültetett facsemeték között a legtöbb bođoš (ostorfa, illetve koprivić) és platán volt, ugyanakkor sok szofóra, hárs és vadgesztenye is helyet kapott benne. Később összesen 32 fafajt jegyeztek fel a parkban, köztük gingkót, jegenyefenyőt, lucfenyőt, fekete- és erdeifenyőt, borókát, tuját, nyírt, akácot, juhart, korai juhart, bodzát és más fajokat is. A cserjefélék közül egyebek között borbolya, mahónia, jezsámen, japán bangita, orgona és kányabangita is megtalálható volt a parkban.

A park hivatalosan az Erzsébet („Jelisavetin”) park nevet kapta, az osztrák–magyar uralkodó, Ferenc József felesége, Erzsébet császárné után, aki éppen a park beültetésének befejezése idején, 1898 szeptemberében merénylet áldozata lett. A frissen telepített parkról készült első fényképen jól láthatók a városközpont jelentősebb épületein elhelyezett nagy, fekete gyászlobogók is.

A park bejáratánál 1905-ben emlékművet emeltek Schweidel Józsefnek, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc magyar tábornokának, aki zombori születésű volt.

A két világháború között, 1922-től a park a jugoszláv Mária királyné nevét viselte, aki I. Karađorđević Sándor király felesége és II. Péter király édesanyja volt. A háború utáni Jugoszláviában a park a Hősök parkja nevet viselte, és itt helyezték el a zombori, illetve a közvetlen környékről származó antifasiszta harcosok mellszobrait is.

A park központjában 1908-ban emelték az első kisebb pavilont (az úgynevezett kioszkot) a vendégek számára. A város 1920-ban egy új vendéglátó pavilont építtetett ide, nagy, nyári kerthelyiséggel, amely idényjelleggel – május elejétől egészen őszig – működött Zombor város kioszkja néven. A kerthelyiség közepén táncpódium állt, ahonnan a nyári hónapokban naponta szólt a zene. A 20. század harmincas éveinek végén a kioszkot Bajčev Mita vendéglős bérelte ki, aki sörözőt és éttermet működtetett benne, dzsessz- és tánczenével. Ennek az épületnek a helyén épült fel a 20. század hetvenes éveinek közepén, Sime Jančić építész tervei alapján, a modern Stari fijaker nevű vendéglátóhely, amely harmonikusan illeszkedett természetes környezetéhez.

A park déli részén – amely ma már nem létezik, és amelynek helyén az 1940-es években két nagy épületet emeltek, egy lakóházat és a mai Egészségügyi Középiskola épületét – egykor Zombor első teniszpályája állt. A pályát dús növényzet vette körül, amely valószínűleg az egész park legsűrűbb zöldövezete volt.

1922-ben a város még több új gyalogos sétányt alakított ki a parkban. A Vármegyeházi park első átfogó felújítási tervét 1944-ben készítették el, azonban a hatalomváltás és a háborús események miatt a park rekonstrukciója csak részben valósult meg.

A második világháború idején a Vármegyeháza és a vármegyei börtön mögött több lakó- és katonai épületet emeltek, ami miatt a park déli részét jelentősen „megrövidítették”. A második világháború után a parkban emlékmellszobrokat állítottak az elesett vagy meggyilkolt antifasiszta harcosoknak: Vera Gucunja és Bane Sekulić (1958), Kis Ernő és Kamenko Gagrčin (1961), valamint Ivan Parčetić (1962) tiszteletére. Az alkotások szerzői Ana Bešlić és Jovan Kratohvil szobrászművészek voltak. A parkban több művészi szobrot is elhelyeztek: Mira Sandić Ülő fiú című alkotását (1960), Ratimir Stojadinović Női akt című szobrát, valamint Pavle Blesić Gólyák című művét.

A városi hatóságok 1968–69 folyamán részben felújították a parkot. A park előterében 2003-ban emlékművet állítottak az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es évek háborúiban elesettek emlékére is. 2013–2014 során Pavle Blesić zombori festő és szobrász saját szoborgyűjteményét ajándékozta a városnak; ezeket az alkotásokat a park első részében, a Stepa Stepanović körút mentén helyezték el.

A PARKOK VÁROSA

Zombort úgy egy évszázada a parkok városának nevezik. Ehhez nem csupán négy park (Hősök parkja, Ivo Lola Ribar park, November 29. park és az Újszelencse park), hanem négy kiserdő (Sikara, Rokovci, Lóversenytér, Petrova gora), a város fasorai, hatalmas zöldövezetei, apró ligetei, díszcserjéi és sövényei egyaránt hozzájárulnak, így akár azt is mondhatnánk: a város voltaképpen egyetlen nagy park – fogalmaz Fekete J. József a Zombor Szerbia legszebb városa című, 2021-ben napilapunkban megjelent írásában. Beszédes adat, hogy a városban húzódó fasorok hossza egy kilométerrel nagyobb a város utcáinak hosszánál.

Fekete nemcsak tudósít, hanem helyi lakosként vall is a zombori parkosításról: A Megyeháza előtti park az idők során elveszítette egykori neobarokk jellegét, manapság inkább tájkompozíciónak mondhatnánk, de megmaradtak a XIX. század végén elültetett bukszusok és tiszafák. Ezek óriásira nőttek, folyamatosan kúp alakúra formázzák őket, motorfűrésszel. Ilyenkor a környéket is jobb elkerülni, mert a levelek által fölfogott szennyeződés homokviharként teríti be a parkot. Itt, miként a többi városi parkban és a ligetekben, valamint az utcai fasorokban, sok a platán, a közönséges pagodafa, nagylevelű hárs, vadgesztenye.

Ennek az óriásparknak a közepén áll a történelmi Megyeháza, az egykori Bács–Bodrog vármegye közigazgatásának székhelye. Az impozáns épület a hajdani Városházával együtt a város jelképévé vált. Itt látható az ország legnagyobb méretű olajfestménye, Eisenhut Ferenc műve, a millenniumi ünnepségre készített A zentai csata.

(Folytatjuk)