Nem csak szöveggel lehet kifejezni

Lackó Lénárdot, a Hét Nap grafikai szerkesztőjét tüntették ki idén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Év Újságírója díjával. A háttérben dolgozó szakember hosszú évek óta meghatározó alakja a vajdasági magyar sajtónak. Tördelőszerkesztőként, grafikai szerkesztőként és arculattervezőként a Hét Nap vizuális világának kialakításában vállal kulcsszerepet.

Saját bevallása szerint számára a grafikai szerkesztés nem pusztán technikai feladat, hanem egyfajta vizuális kommunikáció, amelyben a kreativitás, az elrendezés, a formák és a képi világ ugyanúgy hozzájárulnak a tartalom átadásához, mint maga a szöveg. A programozástól és számítógép-szereléstől induló pályája során a hobbiként megkezdett grafikai munka fokozatosan vált hivatássá, és most már lassan több mint húsz éve a hetilap tördelője és tizenhét éve grafikai szerkesztője is.

Mit jelent számodra az Év Újságírója díj különösen úgy, hogy a grafikai szerkesztők munkája sokszor a háttérben marad, kevésbé látható az olvasók számára?

– Pont ebben áll a jelentősége számomra, hogy egy olyan munkát ismertek el, ami valójában a háttérben zajlik. Nem olyan, mint maga az újságírás, ahol találkozik és beszélget az újságíró az emberekkel. Az én munkám másként látható, ezért is fontos nekem ez a díj. Külön köszönöm a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének, hogy erre a területre is figyelnek. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy megkaptam az elismerést.

Az ünnepségen Kartali Róbert főszerkesztő a méltatásában azt mondta rólad, hogy a munkád nélkül az újságírók cikkei el sem jutnának az olvasókhoz, és hogy te vagy az, aki nemcsak a sorokat látja, hanem azok mögé is tekint. Mit jelent számodra ez a gondolat?

– A vizuális kommunikáció nem csak arról szól, hogy mi van leírva. Egy újságoldal elrendezése, a formák, a kiemelések mind hozzá tudnak tenni a tartalomhoz. Sokszor maga a forma is fel tudja hívni valamire a figyelmet, nem csak az olvasható szöveg. Jó elrendezéssel lehet rásegíteni arra, amit a tartalom mondani akar.

Sokan talán nem is tudják pontosan, mivel foglalkozik egy grafikai szerkesztő. Hogyan néz ki a munkád a hetilapnál?

– Lényegében az a feladatom, hogy formába öntsek egy-egy tartalmat. Ez is kommunikáció az olvasó felé, csak vizuális formában. Ha megnézünk egy egyszerű internetes blogot, egy naplószerű, szöveges blogot, akkor azt látjuk, hogy ott általában maga a szöveg a lényeg, azt csak egyszerűen elolvassa az ember. Nyomtatásban ez olyan lenne, mintha csak kinyomtatnánk azt, amit az újságíró megír. Nekem viszont az a dolgom, hogy ez ne csupán egy szövegfolyamként jelenjen meg, hanem úgy épüljön fel, hogy legyen egyfajta hierarchiája is, vezesse a tekintetet, az olvasó pedig kedvet kapjon az olvasáshoz. Az elrendezéssel, a képekkel, a formákkal érdekesebbé próbálom tenni a tartalmat. Ez ugyanúgy igaz egy újságoldalra, mint egy plakátra vagy akár egy egyszerű névjegykártyára is.

Ez inkább kreatív vagy technikai jellegű munka?

– Két részből áll. Az első mindenképpen a kreatív rész, amikor kialakul valaminek a koncepciója. Egy újság esetében például ilyen az arculat megtervezése. A Hét Napnál is nemrég alakult ki az új arculat, ez volt a kreatív folyamat része. De ezen túl egy-egy írással külön is lehet foglalkozni, lehet kreatívabban tálalni. Amikor pedig a koncepció megszületik, akkor következik a technikai rész, vagyis annak a konkrét kivitelezése.

A Hét Nap az idén nyolcvanéves, és – ahogyan említetted – ennek alkalmából új arculatot kapott, amelyet te is terveztél. Hogyan alakítottad ki az új arculatot?

– A Hét Nap új arculata közös munka eredménye volt, nem teljesen a saját kreálmányom, mert Kartali Róbert főszerkesztőnek is megvoltak az elképzelései, és kettőnk munkájából alakult ki az új irány. Ha visszagondolok a tizennégy évvel ezelőtti arculatváltásra, akkor annak egy hátránya volt, vagyis akkor nem volt hátrány, hanem idővel vált azzá, ezért inkább úgy mondom, hogy az volt a sajátossága, hogy kicsit trendi volt. Akkor tért át a Hét Nap a teljesen színes nyomtatásra, és ezt akartuk még jobban hangsúlyozni, ezért nagyon sok színt használtunk. Önmagában a színesség nem lenne gond, csak ezáltal túl tarkává vált, és az akkori trendek mára elavultak. Most az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy olyan arculat szülessen, ami nem trendekhez kötődik, mégsem hat régiesnek. Egy olyan arculatot szerettünk volna létrehozni, ami öt vagy tíz év múlva is megállja majd a helyét.

Hetilapot, plakátokat, névjegykártyákat is készítesz. Van kedvenced ezek közül?

– Nagyon sokrétű, amivel foglalkozom. A hetilap mellett néha kisebb animációk készítése is beletartozik a tevékenységi körömbe. Programozó a végzettségem, emellett e-könyvekkel is foglalkozom, ami bizonyos szempontból már majdnem programozás, mert olyan rendszerben épül, mint egy weboldal, ettől válik rezponzívvá, ettől működik, hogy a különböző olvasók miként tudják ezt kezelni. Ennek is van egy arculata. De ugyanúgy ide tartozik a plakáttervezés, a névjegykártya, a logó vagy akár a teljes cégarculat tervezése is. Ami közös bennük, hogy minden a koncepcióból indul ki. Az ötlet a legfontosabb része az egésznek. A technikai kivitelezés csak utána jön. Akármivel foglalkozom, mindig az az első kérdés az, hogy mi az alapgondolat, mit akarok vele közölni.

Miből merítesz ihletet a koncepciókhoz?

– Lényegében, mint bárki más, én is folyamatosan kutatok és nyomozok. Egy logó esetében például először azt nézem meg, hogy mit ne csináljak, vagyis mi az, ami már létezik. Ma már nehéz teljesen újat alkotni, hiszen rengeteg minden van körülöttünk, de igyekszem olyat létrehozni, ami ha nem is teljesen egyedi, mégis a saját stílusomat képviseli.

Hogyan döntöd el, hogy egy cikk milyen vizuális megjelenést kapjon? Mitől lesz szerinted egy újságoldal egyszerre jól olvasható és vizuálisan is látványos?

– Szerintem ebbe ma már nagyon beleszólnak a trendek is. Az emberek kevesebbet olvasnak, ezt sajnos magamon is észreveszem. Régebben rengeteget olvastam, ma már jóval kevesebbet, és valószínűleg ez a kor szelleméből is fakad. Ezért fontos megtalálni az arányt, hogy kínáljon olvasnivalót, amin elgondolkodhat az ember, ugyanakkor támassza alá a mai szükségleteknek megfelelően képanyaggal, vagy olyan formai elrendezéssel, ami kedves a szemnek. A képanyag, az elrendezés, az egész formai világ ma már nagyon fontos. Attól működik jól egy oldal, ha sikerül úgy kialakítani, hogy egyszerre legyen tartalmas és vizuálisan is könnyen befogadható.

Ha jól tudom, pályafutásodat egy számítógépszervizben kezdted, ahol a gépek javítása mellett grafikai munkákkal is foglalkoztál. Mikor érezted először, hogy a grafikai dizájn már nem csupán hobbi, hanem hivatás is lehet számodra?

– A számítógépekhez már 1990 óta kötődöm, gyakorlatilag minden formában. Szinte mindent kipróbáltam, amivel ezen a területen foglalkozni lehet, beleértve a szerelést, a programozást, a hálózatépítést, a rendszerek összerakását, mindent. Maga a programozás is lehet kreatív, csak közben rengeteg benne a nagyon monoton favágómunka, ami miatt idővel túl monotonná vált számomra. Közben viszont mindig is szerettem a kétkezi munkát, otthon is szeretek fával dolgozni, ezért jött a számítógépek javítása. De valahol végig ott volt bennem a számítógépes grafika iránti érdeklődés is, amit még a programozással is megpróbáltam ötvözni. Már a kilencvenes évek elején próbálkoztam azzal, hogy programozás útján rajzoltassak dolgokat a számítógéppel. Szóval ez a vonal mindig jelen volt az életemben csak eleinte inkább hobbi szinten. Aztán a Hét Napnál úgy alakult, hogy az akkori tördelőszerkesztő nyugdíjba ment, és megkérdezték, hogy foglalkoznék-e ezzel. Akkor még soha nem csináltam ilyet, ám azt mondtam, hogy szerintem igen. Az évek során sok különböző programot használtam, és rájöttem, hogy nagyon gyorsan meg tudom tanulni ezeknek a működését. Ha elkezdek használni egy programot, viszonylag hamar ráérzek a logikájára, a mikéntjére. Így csöppentem bele a tördelésbe is. Ami addig inkább hobbi volt, amivel csak szórakoztam időnként, az néhány év alatt fő irányvonallá vált az életemben, mert rájöttem, hogy ez egy olyan dolog, ami nagyon vonz, és amiben teljesen el tudok merülni.

Tehát nem úgy kerültél a Hét Naphoz, hogy grafikai szerkesztőnek jelentkeztél?

– Nem, én eleve ott dolgoztam rendszergazdaként. Akkor még egyáltalán nem volt tervben, hogy egyszer majd grafikai szerkesztéssel fogok foglalkozni. Azért gondoltak rám, mert a Hét Nap rendezvényeihez készítettem plakátokat. Erre egyébként önként jelentkeztem. Innen jött az ötlet, hogy talán a tördeléssel is tudnék foglalkozni. Így kerültem bele. Néhány évig tördeltem, aztán amikor úgy éreztem, hogy már elég jó az, amit nyújtani tudok, javasoltam egy arculatfrissítést is, amivel kapcsolatban természetesen kész tervekkel álltam elő. Az akkori főszerkesztő, Dudás Károly ezt el is fogadta, és onnantól léptettek elő grafikai szerkesztővé, és így dolgoztam tovább. Így lett a hobbiból végül hivatás, és így alakult át fokozatosan a munkaköröm.

Mennyire volt nagy a váltás az informatika és a grafikai tervezés között?

– Lényegében nem volt nagy váltás, mert mindig minden érdekelt, ami a számítógépekhez kapcsolódik. A kétezres évek elején 3D-s animációval is foglalkoztam, próbálkoztam weboldaltervezéssel is, ám hosszú távon egyik sem vonzott igazán, mivel sok volt bennük a száraz rész. A kiadványtervezés viszont igen. Amikor kézbe veszem a szerdán megjelenő friss Hét Napot vagy egy elkészült könyvet, akkor látom a munkám eredményét. Ez egészen más érzés, mint amikor valami csak ott van a számítógépen, hiszen az továbbra sem kézzel fogható, maradandó dolog, mint mondjuk, egy kiadvány. Talán ezért szakosodtam erre a területre, de összességében a mai napig minden terület érdekel, ami a számítógépekkel kapcsolatos.

Mennyire igényel precizitást ez a munka, és mennyire vagy maximalista és kritikus önmagaddal szemben?

– Eléggé kritikus vagyok önmagammal szemben, csak ez nem mindig jelentkezik azonnal. Amikor éppen dolgozom valamin, akkor abban a pillanatban azt érzem, hogy azt nem tudom kritizálni, mert azt a legjobb tudásom szerint készítettem el. Viszont amikor fél évvel vagy akár csak néhány hónappal később újra megnézem, akkor szinte mindig találok benne olyat, amit másképpen csinálnék. Ez valószínűleg abból is fakad, hogy az ember folyamatosan változik, új ötletei lesznek, másként lát bizonyos dolgokat. Én legalábbis sokszor így tekintek vissza a saját munkáimra, hogy utólag már látom, hogy hol lehetett volna jobb megoldást találni. De közben olyan világban élünk, hogy a legtöbb dolog tegnapra kell. Ritkán van idő arra, hogy az ember heteket gondolkodjon egy-egy koncepción, vagy hagyja igazán érlelődni az ötletet. Én hiszek abban, hogy amire több idő jut, az általában jobb is lesz, mert van ideje beérni az egésznek, van ideje formálódni, hogy a végére a lehető legjobb koncepció és megoldás alakuljon ki belőle.

A szakmán belül miben szeretnél még fejlődni, és milyen jövőbeli célokat fogalmazol meg magadnak?

– Folyamatosan próbálok fejlődni. Technikailag úgy érzem, már elég jó a tudásom, tehát ha valamit meg kell oldani, azt meg tudom oldani. Inkább a kreativitásban lehetne fejlődni, folyamatosan inspirálódni, új dolgokat keresni. Vannak módszerek arra, hogy miként lehet ezt fejleszteni, például hogyan lehet gondolatokat absztrakt módon kötni, két teljesen független dolgot összefűzni, amiből valami új születik. Ugyanakkor úgy érzem, mostanra már nagyjából kialakult bennem, hogyan gondolkodom, hogyan oldok meg dolgokat. Nem merek ígéretet tenni arra, hogy ebben még jobb leszek, hiszen vannak határok, arról nem is beszélve, hogy én is meghatározott kreativitással rendelkezem. Persze mindig próbálok csiszolni bizonyos ismereteken, és igyekszem időnként valami olyat csinálni, ami számomra is szokatlan, vagy elsőre akár kissé ijesztőnek is tűnhet, ám előfordul, hogy ezek a kísérletezések nagyon jól sülnek el.

Mennyire szeretsz kilépni a komfortzónádból?

– Ez helyzetfüggő. Van, amikor igen, mert merni kell kilépni, ugyanakkor az is előfordul, hogy az ember azt érzi, nem kell mindenáron mást csinálnia. Nem hiszem, hogy mindig mindent újra kellene gondolni. Nem jobb a kitaposott ösvény, viszont eléri a kívánt hatást. Például a Gyöngyösbokréta plakátjánál szerintem nem feltétlenül kell modern, absztrakt megoldásokhoz nyúlni, ott inkább a hagyományokhoz kell igazodni, hiszen maga az esemény is erről szól.

Mi az, ami kikapcsol a munka mellett?

– Szeretem a kétkezi munkát. Otthon a ház körül sok mindent megcsinálok, akár kerítést, korlátot, bútorokat, kisebb asztalosmunkákat. Ezek teljesen kikapcsolnak, mert olyankor csak arra figyelek, amit éppen csinálok. A másik nagyon régi hobbim a biliárd. Ma már nem annyira intenzíven, mint régebben, de még mindig versenyszerűen próbálom űzni. Annyira nem köt le, mint néhány évvel ezelőtt, mégis úgy érzem, örök hobbi marad az életemben.