Egy emberként örültünk, amikor az épületben, ahol a szerkesztőségünk is helyet kapott, új mosdókat alakítottak ki. Minden szép és új volt, külön női és férfi szakasszal, szappannal, meleg vízzel, törülközővel. Az első időkben nem is volt gond, minden működött, tiszta volt, aztán valami megváltozott és azóta is szinte minden héten meglepődtünk valamin. Hol a toalettpapír hiányzik, máskor törülköző nincs, vagy olyan állapotban van már, hogy nincs gusztusom megtörölni benne a kezem, mert kézmosás után finoman fogalmazva is kellemetlen illatú lesz a bőröm. Egész télen hideg van odabent, az egyik helyiségben konstans nem működik a világítás, de olyat is átéltem már, hogy felkapcsoltam a lámpát, (juhú, működik!) s miközben én bent voltam, egyszerűen elaludt a fejem felett az égő. A másik helyiségben sem mindig működik a világítás, de ott legalább van ablak, így amíg odakint világos van, maga a mosdó is többnyire használható, hacsak dugulás miatt éppen nincs használaton kívül, és jó ha az ember mindig visz magával papírzsebkendőt, mert ismételten nincs toalettpapír... Az egykarú csap hetekig lötyögött, sosem tudtam, mikor marad a kezemben, a legújabb mosdóélmény pedig az, hogy elromlott a bojler, így az ember lánya jéghideg vízben moshat kezet, arról nem is beszélve, hogy napokig törülközőnk sem volt. Lassan ott tartok, hogy a fiús részbe járok már mindenért. Nem tudom, milyen átok sújtja a mosdónkat, a mesterek keze munkáját mindenképpen dicséri a sok gond, de hajlamos vagyok már azt is kijelenteni, hogy a köztudottan igényes és finom kezű női nem hanyagabb, mint kellene és mindent tönkretesz, az azonban tény, hogy hiába szép, nem nagy öröm oda menni, ahová a király is gyalog jár.
