A rendőrség nemrég „elköltöztette” Tokió nemzetközi repülőtere, a Narita közeléből a tüntetőket. A demonstrálók negyven (!) évig tartottak ki. Úgy, hogy időnként váltogatták egymást. Négy évtizede azért vonultak a helyszínre, hogy a légikikötő megépítése ellen tiltakozzanak, majd amikor az orruk előtt mégiscsak elkészültek a kifutópályák és a kiszolgáló épületek, a komplexum üzembe helyezése ellen tiltakoztak. Az általuk „megszállt” terület tulajdonosának a beleegyezésével. A tulajdonos azonban elhunyt, fia pedig megelégelte a birtokháborítókat, akiket bírósági határozat után a rendőrség a közelmúltban távolított el a helyszínről. Megérte? Ők tudják. Mindenesetre a tiltakozás békés volt, senki senkire nem támadt rá, vér nem folyt. Kár, hogy a kitartó tüntetők híre nem jutott el idejekorán a mi vidékünkre is. Szinte biztos, hogy amennyiben a volt Jugoszlávia egykori vezetői 1990-től, vagy 1991-től csak tizedannyi ideig, vagyis négy évig tiltakoztak volna az erőszak és a készülő háború ellen, esetleg egyezkedtek, tárgyaltak, vagy kiabáltak volna egymással, különb megoldást is találtak volna annál, ami végül egy egész országot sodort a pusztulásba. Ha elfogadták volna a japán példát, most közösen és nyugodtan utazhattak volna – szép nagy delegációval – köszönetet mondani a Narita közeléből elköltöztetett japánoknak. Esetleg még kétoldalú tárgyalást is folytathattak volna – a tüntetők háta mögött – egy új, délszláv repülőtér felépítéséről.
