Ha egy teremben, viszonylag csendben ülő emberek közül valaki tüsszent, biztosan meg fogja mindenki nézni, ki volt az. Ha a városi buszban valaki odakiált a feledékeny sofőrnek, hogy a leghátsó ajtókat is nyissa már ki, tuti, hogy fél busz odakukkant, ugyan kinek akadt gondja a jármű elhagyásával. Ha egy társaságba váratlanul valaki idegent hoz magával, az est fő témája biztosan az lesz, ki ő, honnan jött, mivel foglalkozik, milyen kapcsolatban áll azzal a személlyel, akivel jött, stb.
Az emberi kíváncsiság nem ismer határokat, érdekel bennünket a legegyszerűbb és semmit sem jelentő történés éppúgy, mint a jelentős események, azok háttere. Vonz bennünket a lehetőség, hogy valami újat lássunk, tapasztaljunk meg és éljünk át, még akkor is, ha tudjuk, semmi hasznunk sem lesz az egészből, azon kívül, hogy láttuk és megtapasztaltuk.
Az etikusok és a filozófusok már régóta foglalkoztak azzal, honnan ered és hova vezet az emberi kíváncsiság. Egyesek szerint mindennapjaink valóságát, az előrehaladást, fejlődést is ennek a tulajdonságunknak köszönhetjük. Ha nem rendelkeznénk vele, senkit sem érdekelne az ismeretlen, az új bolygók és csillagok létezése, de talán még az sem, milyen érzés újonnan vett műszaki cikkek pukkasztós csomagolását lyukasztgatni...
A tudósok azt is kiderítették: mindenért a genetika, pontosabban a kíváncsiság génje tehető felelőssé. Ez a felfedezés már csak azért is jó, mert a túl kíváncsi, zavaróan tolakodó emberek is beismerhetik bűnüket, s vigaszként, magyarázatként odamondhatják: a gén az oka mindennek!
