Sokan kíváncsiak voltak arra a rendezvényre, amelynek Lackó Illés Vajdaság-szerte ismert néptáncoktató és felesége voltak a vendégei. Ott volt a kisunokájuk is, édesanyja öléből érdeklődve figyelte a színpadon zajló eseményeket, hogyan beszélget a műsorvezetővel a nagyanya és nagyapa, majd hogyan táncolnak.
– Így nőtt fel a három fiunk is valamikor, számtalan próbán ott voltak már pólyás koruktól. Kicsit szaladoztak, vagy a néptáncosok mozdulatait igyekeztek leutánozni, amikor pedig a táncra, a futkosásra is ráuntak, a színpad egyik sarkában telepedtek le pihenni – mesélte Lackó Illés.
Szerintem is ez a természetes, hogy a gyerek idejekorán megszokja, szülei rendezvényekre is elviszik néha-néha, legyen az bábelőadás, kiállításmegnyitó vagy más, nem túl hosszú esemény. Emlékszem, egyik kolléganőm fiai már általános iskolásként milyen fegyelmezetten ülték végig a színházi előadásokat. Persze, ehhez az kellett, hogy édesanyjuk előre felkészítette őket, mit látnak majd a színpadon, és amikor unatkozni kezdtek, anyjuk azonnal hangtalanul kivezette őket a nézőtérről, ahol természetesen mindig a szélső ülésen ültek le, közel az ajtóhoz. Ahogy a fiúk nőttek, mind hosszabb időt tudtak fegyelmezetten végigülni a nézőtéren, ma pedig már egyetlen bemutató sem múlik el nélkülük a vajdasági színházakban. Sőt, egyikük szenvedélye a film, másikuk ifjúsági színtársulatban játszik. Mint ahogyan a néptáncos Lackó család fiai életéhez is hozzátartozik a tánc azóta is.
