2024. március 28., csütörtök

A VMSZ Tanácsának megválasztott tagjai

Már össze is hívták a párt egyik legfőbb szervének alakuló ülését

A Vajdasági Magyar Szövetség szombaton Kishegyesen megtartott XIX., tisztújító közgyűlésén a küldöttek nemcsak a pártelnök személyéről döntöttek, hanem megválasztották a Tanács 50 tagját – a párt ezen szervének 51. tagja a pártelnök. A korábbi sajtóértesülések szerint a küldöttek 125 jelölt közül választották meg az 50 tanácstagot.

Községi, városi, illetve körzeti szervezetekre lebontva a következő eredmény született, azaz a következő személyek vesznek részt a VMSZ Tanácsának munkájában a következő négy évben:

Adai–magyarkanizsai–zentai szervezetek: Fejsztámer Róbert, Nyilas Mihály, Burány Hajnalka, Borsos Csaba, Sztantity Szebasztián, Tóbiás József, Kónya Róbert, Rigó Flórián, Gordán Kolos, Huszár Zsolt.

Antalfalvi–csókai–begaszentgyörgyi–kevevári–magyarcsernyei–nagykikindai–pancsovai–törökbecsei–törökkanizsai–nagybecskereki–zichyfalvi–fehértemplomi–verseci szervezetek: Kovács Elvira, Juhász Attila, Pintér Anna-Mária, Kormányos László, Kerekes József, Újhelyi Nándor, Sztojkó József, Pirkov Ilija, Vidrács Krisztina, Orosz Urbán Csilla.

Óbecsei–palánkai–temerini–bácsi–szenttamási–újvidéki–belgrádi–szerémségi szervezetek: dr. Molnár Viktor, Vicsek Annamária, Szakállas Zsolt, Marjanović Nebojša, Fehér Szabolcs, Kiss Gyula, Bájity Borisz, dr. Csorba Csaba, Madarász Áron, Kocsis Krisztián.

Kishegyesi–topolyai–kúlai–nyugat–bácskai szervezetek: Tomik Nimród, Szatmári Adrián, Juhász Bálint, Valka Károly, Fazekas Róbert, Nagy Ottó, Pelt Ilona, Kovács Károly, Kerekes Zoltán, Péter István.

Szabadkai szervezet: dr. Pásztor Bálint, Lovas Ildikó, dr. Bagi Bojan, Gyivánovity Dániel, Dobó István, Góli Csilla, Nágel János, Sövény Rudolf, Magosi Zsuzsanna, Matin Hajnalka.

Lapunk értesülései szerint a Tanács újonnan megválasztott összetétele tegnap késő délután tartotta meg alakuló ülését. Pásztor István, a VMSZ szombaton újraválasztott elnöke korábban elmondta, hogy miután megalakul a Tanács, megválasztja az alelnököket, az Elnökséget, majd megválasztják az Intéző Bizottságot. „Ambiciózus feladatokat fogalmaztunk meg, nincsen idő arra, hogy magunkkal foglalkozzunk, az ügyekre, a közösség mindennapjaira kell összpontosítanunk."

A VMSZ legfőbb szerve a Közgyűlés, amely évente legalább egyszer ülésezik. Közgyűlés ülései közötti időszakban a VMSZ legfőbb szerve a Tanács. A VMSZ Alapszabályának értelmében a Tanács megbízatása négy évre szól és évente legalább tízszer ülésezik. Ami a szerv felhatalmazásait illeti, egyebek mellett saját tagjainak sorából megválasztja a Tanács elnökét és elnökhelyettesét, továbbá az Elnökséget és az alelnököket, valamint megválasztja a Felügyelő Bizottság és a Fegyelmi Bizottság tagjait. Emellett összehívja a Közgyűlést, előkészíti és megtárgyalja a Közgyűlés elé kerülő javaslatokat, elfogadja a VMSZ Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint Fegyelmi Szabályzatát, továbbá elfogadja a VMSZ éves költségvetését, a Felügyelő Bizottság éves pénzügyi jelentését, jóváhagyja a helyi, községi, városi és körzeti szervezetek megalakítását, ezek alapszabályát és módosításait, jóváhagyja a központi fórumok megalakulását, valamint szakbizottságokat hozhat létre. Jóváhagyja a helyi önkormányzati képviselő-testületi jelöltlistákat, meghatározza az európai, a köztársasági és a tartományi parlament képviselő-jelöltek és a Magyar Nemzeti Tanács tagjelöltjeinek listáját, jóváhagyja a helyi önkormányzati szintű politikai tisztségek betöltésére vonatkozó javaslatokat, határoz a Magyar Nemzeti Tanácsbeli, a köztársasági és a tartományi szintű kormányzati, vállalati és intézményi tisztségek betöltéséről, határoz az együttműködési és koalíciós megállapodásokról.

Az Intéző Bizottságot, a Tanács tagjainak sorából a VMSZ elnökének javaslatára, az Elnökség választja meg.

Frissítés: A Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsa, saját soraiból megválasztotta elnökét Dr. Molnár Viktor, elnökhelyettesét pedig Tóbiás József személyében. A VMSZ újraválasztott elnöke, Pásztor István javaslatára megválasztásra kerültek a párt alelnökei is: Kovács Elvira, Dr. Pásztor Bálint és Vicsek Annamária, valamint az Elnökség tagjai, akik az elnök és a három alelnök mellett: Dr. Bagi Boján, Bájity Borisz, Burány Hajnalka, Fejsztámer Róbert, Gyivánovity Dániel, Juhász Attila, Juhász Bálint, Kónya Róbert, Lovas Ildikó, Dr. Molnár Viktor, Nagy Ottó, Pelt Ilona, Pintér Anna-Mária, Rigó Flórián, Szakállas Zsolt, Szatmári Adrián és Újhelyi Nándor. A huszonegy tagú testületnek 7 új tagja  van.

A VMSZ Intéző Bizottsága Juhász Bálint elnök, Pintér Anna-Mária, Bájity Borisz, Gyivánovity Dániel és Juhász Attila tagok összetételben dolgozik az új mandátumban. Ezzel megválasztásra került az összes szerv és lezárult a tisztújítás első fázisa. A VMSZ Tanácsa 2023. július 15-i határidővel elrendelte a mélységi tisztújítást a párt helyi-, községi-, körzeti- és városi szervezeteiben.