2024. április 18., csütörtök
FORMULA–1

Az „egy tüdős” Verstappen

Még mindig nem érzi magát százszázalékos állapotban a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a hétvégi Formula-1-es Ausztrál Nagydíj előtt. A harmadik futam előtt már éllovas versenyző elmondta, hogy korábban vírusos betegséggel bajlódott, és még most is úgy érzi, mintha „egy tüdeje lenne”. „Normális esetben, ha megbetegszik az ember, két-három nap után minden rendben van, és edzhet tovább. Két hete Szaúd-Arábiába úgy mentem el, hogy azt hittem, a vírus eltűnt a szervezetemből. De aztán nagyon rosszul lettem és azóta csak szenvedek. Tényleg beteg voltam, még sétálni is alig tudtam” – mondta a 25 éves pilóta, aki Dzsiddában műszaki hiba miatt feladni kényszerült az időmérő edzést, és ezért csak a 15. pozícióból kezdhette meg a futamot. „Ez határozottan hatással volt rám, a versenyen úgy éreztem magam, hogy fizikailag korlátozva vagyok. Nagyon frusztráló, amikor így ülsz kint az autóban. Próbáltam dolgozni rajta, javítani, és sikerült is, sokat javultam. Azonban számomra a következő három hét csak arról szól majd, hogy visszanyerjem a teljes erőnlétemet. Remélhetőleg, az év hátralévő részében minden rendben lesz”.

Ehhez képest tegnap Melbourne-ben Verstappen az első szabadedzésen a legjobb volt (a másodikon Fernando Alonso, az Aston Martin versenyzője volt a leggyorsabb), s szinte megközelíthetetlen volt, a mögötte másodikként záró hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) majdnem fél másodperccel lassabb köridőt teljesített.

A tréninget megzavarta az eső, amely az edzés második felében eleredt, így végül a köridők javítására már senkinek nem maradt valós esélye. A folytatás a mi időnk szerint ma hajnalban a harmadik szabadedzéssel folytatódott, 7 órától az időmérő edzés, vasárnap 7 órakor pedig a futam következik.

A pénteki szabadedzések két leggyorsabb pilótája: Fernando Alonso és Max Verstappen (Fotó: Beta/AP)

A pénteki szabadedzések két leggyorsabb pilótája: Fernando Alonso és Max Verstappen (Fotó: Beta/AP)

Új lelátót kap a Hungaroring

Új lelátót építenek a Hungaroringen, mert már decemberben elkelt minden jegy a 38. F1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futamára. A mogyoródi versenypálya közösségi oldalának szerdai bejegyzése szerint a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Super Gold és a Gold 3 tribün között épül meg a Pit Exit lelátó, amelyről körülbelül kétezer ember szurkolhat majd. A tavalyi futamot 100 ezer néző kísérte figyelemmel a helyszínen, a négy nap alatt pedig összesen 290 ezren szurkoltak.

Csökkenhet az edzések száma

A pilóták javaslatára hamarosan csökkenhet az edzések száma a F1-es futamok előtt. „Semmi szükség három szabadedzésre. Egy vagy legfeljebb két tréning bőven elég nekünk” – jelentette ki George Russell, a Mercedes pilótája a hétvégi Ausztrál Nagydíj előtt. „Nem gondolom, hogy az F1-ben háromszor annyi edzésre van szükség, mint a Formula-2-ben vagy a Formula-3-ban” – tette hozzá a versenyzők érdekvédelmi szervezetének a vezetője. A véleményéhez csatlakozott Pierre Gasly (Alpine) is, mondván, fontos, hogy miként lehetne tovább fejlődni az F1-ben, míg a Haast erősítő Nico Hülkenberg közölte: „Nagyon sok az edzés, ezt meg kell beszélnünk a felelősökkel.”

A sprintfutamok bevezetésével már módosult a nagydíjak hagyományos menetrendje, idén hat helyszínen – Azerbajdzsánban, Ausztriában, Belgiumban, az Egyesült Államokban, Katarban és Brazíliában – lesznek „miniversenyek”. Ezeken a hétvégéken már pénteken sor kerül az időmérőre, szombaton rendezik a sprintfutamokat, vasárnap pedig a fő viadalt.

Mivel az idei versenynaptárban már 23 nagydíj szerepel, a pilóták azt is szeretnék, ha csak pénteken délután indulna be körözés, nem pedig a péntek délelőtti szabadedzéssel. Így a több száz fős személyzetnek nem kellene már szerdán a pályákhoz utazniuk, és az egész versenyhétvége kompaktabb lenne.

Hamilton maradna a Mercedesnél

Szerződése az év végén lejár, ám nem tervezi elhagyni a Mercedes csapatát Lewis Hamilton hétszeres világbajnok. „Továbbra is úgy érzem, hogy a csapatnál otthon vagyok. Őszintén szólva a Mercedes versenyzőjeként látom magam az utolsó F1-es éveimben is. Csodálatos szövetségeseim vannak az istállónál, nagyon jók a kapcsolatok a csapaton belül” – nyilatkozta a 38 éves pilóta.

Hamilton azt is elmondta, hogy addig marad a gárdánál, amíg úgy érzi, segíti a csapatot az, hogy az autóját vezeti. „Ha lesz olyan pillanat, amikor úgy érzem, már nem vagyok erre képes, akkor át kell adnom majd a helyem egy fiatal versenyzőnek”.

A sajtóban az utóbbi hetekben több spekuláció is megjelent, miszerint Hamilton távozik majd a gárdától, amely a tavalyi gyengébb év után idén is komoly hátrányban van a Red Bullal szemben. Hamilton 2022-ben pályafutása során először nem tudott egyetlen futamot sem megnyerni, idén pedig még sem ő, sem csapattársa, George Russell nem állhatott dobogóra. A Mercedes már elismerte: az idei autó koncepciójával van a gond és visszatérnek a tervezőasztalhoz, hogy orvosolják a problémát. Hamilton most arról beszélt, hogy az idei kocsi egy picivel jobb a tavalyinál, de akár az egész szezon is rámehet arra, hogy befogják a teljes mezőnnyel szemben láthatóan óriási előnyben lévő Red Bullt.

Nyitókép: A pénteki szabadedzések két leggyorsabb pilótája: Fernando Alonso és Max Verstappen (Fotó: Beta/AP)