2024. április 19., péntek

Határellenőrzés a vasútállomásokon – VIDEÓ

Budapesten megalakult a Belgrád–Budapest gyorsvasút forgalmának szabályozására létrehozott munkacsoport

Miután 2025-ben megindul a forgalom a Belgrád–Budapest gyorsvasúton, a határellenőrzést, a vámvizsgálatot és az útlevél-ellenőrzést is az érintett vasútállomásokon végzik majd, hogy a vonatnak ne kelljen megállnia a határon és órákat vesztegelnie az ellenőrzés miatt, jelentette be tegnap Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter kétnapos budapesti látogatása során. Kiemelte, megalakult az a vegyes munkacsoport, amely a gyorsvasúton történő vasúti közlekedés szabályozását dolgozza majd ki.
A miniszter a Tanjug hírügynökségnek elmondta, a gyorsvasút 75 kilométeres, Belgrád és Újvidék közötti szakasza már elkészült és egy éve már a forgalom is beindult, míg az Újvidék és Szabadka közötti 108 kilométeres szakasza várhatóan 2024 végére épül meg. Magyarország az országhatár és Budapest közötti vasúthálózatának szakaszát a tervek szerint 2025-re fejezi be, így azt követően már az egyik fővárosból a másikba 3 óra alatt lehet majd eljutni. Vagyis Belgrádból valamivel több mint 1 órát tart az út Szabadkáig.

Vesić elmondta, hogy Lázár János, Magyarország építési és közlekedési miniszterének februárban tett belgrádi látogatása során megállapodtak abban, hogy március végén Budapestre látogat, hogy a közös infrastrukturális projektumokról tárgyaljanak. Ennek a meghívásnak tett eleget. A két ország közötti legfontosabb projektum jelenleg a Belgrád–Budapest vasútvonal. Vesić arra is rámutatott, hogy az idén 140 éve annak, hogy Belgrád és Budapest között megindult a vasúti közlekedés.

– Már akkor nagyon fontos volt a két város közötti összeköttetés – hangsúlyozta a miniszter.
Rámutatott arra is, hogy nem csupán ezen a projektumon dolgozik együtt a két ország. Mint mondta, Aleksandar Vučić államfő és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének nemrégi találkozója szemlélteti a legjobban, hogy a két ország stratégiai partnerként tekint egymásra, nemcsak politikai, hanem gazdasági alapjai is vannak az együttműködésnek. A gazdasági együttműködésben pedig nagyon fontos szerepet játszik az infrastruktúra. Emlékeztetett a Béreg és Nákófalva (Nakovo) közötti gyorsforgalmi út jelentőségére. Elmondása szerint ennek az útnak a kivitelezésére Szerbia az idén írja alá a megállapodást. Vesić arra számít, hogy ez a gyorsforgalmi út teljesen megváltoztatja a szerb–magyar határforgalmat és a béregi hátárátkelőhely, ahol hamarosan megkezdődnek az építőmunkálatok, sokkal nagyobb jelentőséggel bír majd a két ország közötti forgalomban, valamelyest tehermentesítve a horgosi határátkelőhelyet. A miniszter elmondta, Horgoson a határátkelőn megkezdett munkálatok várhatóan húsvét körül be is fejeződnek.
A magyar oldalon a kelebiai határátkelőnél kell fejlesztő munkálatokat végezni, ahol úgynevezett zöld közúti folyosót alakítanak ki a határátkelőhelyen.
Kitért a Szabadka–Szeged vasútvonalra is, amelyen várhatóan októberben elindul a személyi forgalom is a két város között azzal, hogy nagy valószínűséggel Szegeden végzik a vámvizsgálatot és az útlevél-ellenőrzést, így ebben az esetben is a forgalom zavartalanul működhet majd a két város között.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Vesić elmondta azt is, hogy kétnapos budapesti látogatása során a kollégáival tárgyal a gyorsvasút déli irányban, Niš felé történő fejlesztéséről. Elmondta, egy évvel ezelőtt felmerült annak szükségessége, hogy Magyarország, Szerbia, Bulgária és Törökország közlekedési miniszterei tárgyalóasztalhoz üljenek és megvitassák hogyan lehetne ezt a vasúti korridort folytatni. Vesić szerint ebbe a projektumba be kellene még kapcsolni Észak-Macedóniát, Albániát és Görögországot is, ugyanis az Európai Unió támogatásával a gyorsvasút jelentős mértékben bekapcsolódhatna a nemzetközi teherforgalomba is.
A Goran Vesić által is megerősített bejelentések szerint májusban várható a szerb–magyar kormányközi találkozó, amelynek egyik fontos témája az infrastrukturális projektumok lesznek. Ekkor alakul meg nagy valószínűséggel Szerbia és Magyarország Stratégiai Együttműködési Tanácsa.

Nyitókép: Ótos András illusztrációja