Nemanja Vidić, a Manchester United és az Inter korábbi hátvédje a szavazás előtt mindössze egy nappal visszavonta pályázatát a Szerb Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáért. A sajtóban rövid nyilatkozattal indokolta döntését, miszerint egyértelműen a tudtára adták, az általa vállalni kívánt misszió úgyis kudarcba fullad majd, hiába szeretné a legjobb szakemberek bevonásával segíteni a komoly kihívások előtt álló szerb focit, munkáját ellehetetlenítik majd. Vidić kivonulásával a hazai labdarúgás védhetetlen öngólt lőtt, az utolsó védő is tehetetlenül állt a történések előtt, amivel a szakértők és elemzők szerint még mélyebb gödörbe taszítják a sportágat. Vidić hozzátette ugyan, hogy a jövőben is vállalná a felkérést, nem zárkózik el előle, de egyelőre nem érzi, hogy felkészültek volna az általa vizionált változásokra.
(Fotó: RTS – Printscreen)
Aktív pályafutása alatt az 1981-es születésű Nemanja Vidić képességeiről nem csak nevelőegyesületénél, a belgrádi Crvena zvezdánál, de minden további klubjánál szuperlatívuszokban beszéltek. Európa egyik legkeresettebb védőjévé 2004 után, a Szpartak Moszkvánál, igazán hírhedtté pedig 2006-ban, a világbajnoki selejtezők után vált, amikor vezérletével a nemzeti válogatott mindössze egy gólt kapott a kvalifikáció alatt. A nyári vb után útja egyenesen a Manchester Unitedhoz vezetett, ahol az évek során Rio Ferdinanddal Európa legjobb hátvédpárosává fejlődtek. 2014-ig tartó angliai szerződése alatt öt Premier League és három Ligakupa-győzelme mellett Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert a Vörös Ördögökkel. Vezérletével a United rekordot jelentő tizennégy egymást követő bajnoki mérkőzésen nem kapott gólt. A 2008/2009-es és a 2010/2011-es idény végén is az év játékosa lett, rajta kívül csak Thierry Henry és Cristiano Ronaldo büszkélkedhet hasonló bravúrral. A szakírók négy egymást követő szezonban választották be az Év Csapatába. A 2010–2011-es szezontól három éven át ő volt a United csapatkapitánya és Sir Alex Ferguson jobbkeze, miközben olyan játékosok szerepeltek a keretben, mint Wayne Rooney, Carlos Tevez, Paul Scholes, Ryan Giggs, vagy épp a már említett Ronaldo... Az angolok nem csak szerették, de tisztelték is Nemanját, Manchesterben, ahol minden a fociról szól, 2014-es távozásakor a stadion népe fél órán át állva tapsolt és skandálta a nevét. Szerződése lejártakor az Interhez igazolt, sérve miatt azonban kevés lehetőséget kapott, így 2016 januárjában közös megegyezéssel fel is bontották a megállapodást, majd hamarosan bejelentette visszavonulását is.
Pozitív kisugárzását, motiváltságát a 2009-es belgrádi nyári egyetemi játékok során résztvevőként személyesen is volt szerencsém megtapasztalni, ahol a megnyitó meglepetésvendégeként, utolsó fellépőként érkezett az (akkor még) Belgrádi Arénába. Az egyébként jól felépített és látványos műsor, valamint a szervezők és politikai elöljárók beszédei összességében nem váltottak ki annyi érdeklődését, mint Nemanja rövid mondanivalója. Azt felénk talán kevesen tudják, fiai manchesteri születését követően önerőből finanszírozta a helyi kórház gyermekosztályának részleges felújítását és teljes felszerelését, csupán az irántuk érzett hála és elkötelezettség miatt. Feltehetnénk a kérdést, miért nem hazájában adakozott, hiszen az itteni intézmények még inkább rászorulnak, egy angliai nagyváros kórházának valószínűleg nincs szüksége efféle adományra. A válasz a történtek fényében roppant egyszerűnek tűnik: ott segített, ahol őt is megbecsülték, akikre szükség esetén számíthatott. A Szerb Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáért folytatott meccs során Vidić vélhetően piszkos játszmában veszített, ahol valójában lehetőséget sem kapott. Egy (angol) úriember hozzászokott, hogy őszintén, megalkuvást nem ismerve, tiszta fejjel játsszon, s mint ilyen, a győzelemre esélye sem volt. Pályázatának visszavonásakor hozzátette, reméli, eljön még az ő ideje.
Nyitókép: (Fotó: RTS – Printscreen)
