2024. április 20., szombat
ÜNNEPI KÖNYVHÉT, BUDAPEST

A papír és a nyomdafesték ünnepe

Százötvennél több könyvkiadó köteteivel nyílt meg tegnap a budapesti Vörösmarty téren a 92. Ünnepi Könyvhét, amely vasárnapig Magyarország számos nagyvárosában is várja az érdeklődőket.

Szabó T. Anna költő, író a rendezvénysorozat megnyitóján a papír és a nyomdafesték ünnepének nevezte az Ünnepi Könyvhetet, és arra kérte az olvasókat, hogy keressenek kincset, de ne hagyják eltéríteni magukat kedvenc könyveiktől, vitatkozzanak, de közben legyenek kíváncsiak.
Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke emlékeztetett: a pandémia miatt két év múlt el anélkül, hogy személyesen találkozhattak volna az olvasók, a kiadók és a szerzők, most azonban újra együtt vehetik birtokba a Vörösmarty teret, és azon túl a Vigadó téren át a Duna-korzóra is kinyúlnak a rendezvény „csápjai" – írja az MTI.

Dedikálnak a vajdasági magyar szerzők

A 92. Ünnepi Könyvhét keretében, ma és holnap Budapesten, a Duna-korzón, az 50-es standnál a vajdasági magyar könyvkiadók mutatkoznak meg, valamint olyan szervezetek és intézmények is, amelyek könyvkiadással is foglalkoznak. Az érdeklődők a Forum Könyvkiadó Intézet, az Életjel, a zEtna, a Magyar Szó Lapkiadó Kft., a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K), a Szabadkai Városi Múzeum, a Szekeres László Alapítvány és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadványaival találkozhatnak. Mindkét nap dedikálásokra is sor kerül. Ma 15 órától Döme Szabolcs, a Fejbunker, Hernyák Zsóka pedig a Vadas című kötetével várja az olvasókat, mindkét kiadvány a zEtna gondozásában jelent meg. A Forum és Kalligram közös kiadásában megjelent Behódolt tartomány, Legalja és Háttal a napnak írói, Bozsik Péter, Orcsik Roland és Terék Anna, 16 órától dedikálnak, akárcsak Losoncz Alpár is, akinek A formakereső ellenállás című kötetét a Forum a Napvilággal együtt adta ki. Ezután 17 órától, Celler Kiss Tamás A mérgezett gyalog, Kormányos Ákos a Töredezettségmentesítés, Oláh K. Tamás pedig a Kifulladás után című kötete kapcsán várja az érdeklődőket. Utóbbit a Forum adta ki, az első kettőt a Forum és a FISZ. Szintén ma, 18 órától, a VMMI gondozásában megjelent Délszlávok Párizsban – Egy határszakasz krónikájának megrajzolása és dokumentumai című könyv szerzője, dr. Papp Árpád dedikál, valamint Tóth Eszter Zsófia, a VM4K által kiadott Trianoni történetek Szabadkától Budapestig című könyv írója. A dedikálások szombaton folytatódnak, ekkor a Forum kiadványok szerzői várják az olvasókat, 16 órától Maurits Ferenc (Berlini versek), Nagy Abonyi Árpád (Hermész tenyéren) és Várady Tibor (Népellenes mosoly), 17 órától pedig Mák Ferenc (Cicelle virágoskertjének díszei) és Silling Léda (Vajdasági vásárok és vásározók).

Azt, hogy mely vajdasági magyar szerzők művei vásárolhatók meg az Ünnepi Könyvhéten, megtalálható a rendezvény katalógusában: unnepikonyvhet.hu, ott a hírek menűben az Ünnepi Könyvhét prospektusa címszó alatt.