2026. szeptember 6., vasárnap

Több jelentős beruházást jelentett be Aleksandar Vučić Zomborban

Két hónapon belül mágnesesrezonancia- és CT-berendezést kap a zombori kórház

Aleksandar Vučić ma bejelentette, hogy kevesebb mint egy éven belül elkészül a zombori Vera Gucunja Iskoláskor Előtti Intézmény új óvodája, aminek köszönhetően a városban megszűnik az óvodai várólista. Az államfő a Nyugat-bácskai körzetben tett látogatása során tekintette meg az építési munkálatokat.

Vučić a térségben zajló beruházásokról szólva közölte, hogy 2028. június 28-áig, Szent Vitus napjáig, vagyis Vidovdan ünnepéig elkészül a Vajdaság mosolya gyorsforgalmi út  Béreg és Kerény közötti szakasza. A tervek szerint ezzel párhuzamosan megépül a mintegy négy kilométer hosszú zombori elkerülő út is. 

– Az a célunk, hogy 2030-ig Verbásznál, pontosabban a szenttamási csomópontnál összekössük Zombort a Belgrád–Újvidék–Szabadka autópályával. Ez alapvetően megváltoztatná a város helyzetét: új befektetőket vonzana, megkönnyítené a turisták utazását és az emberek közötti kapcsolattartást, a vállalkozók számára pedig kedvezőbb feltételeket teremtene a működéshez és a fejlődéshez – fogalmazott Vučić az összegyűlt polgárok előtt.

Az államfő bejelentette azt is, hogy megépítik az Őrszállás és Haraszti közötti, 4,3 kilométer hosszú útszakaszt. Az egészségügyi fejlesztésekről szólva közölte: a zombori kórház két hónapon belül mágnesesrezonancia- és CT-berendezést kap. Mint mondta, Szilágyin és Kerényben is jelezték neki, hogy a térségben hiányoznak ezek a korszerű diagnosztikai eszközök.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Aleksandar Vučić/Facebook