2026. szeptember 6., vasárnap

Szent Rozália ereklyéje Temerinbe érkezett

A több mint 240 éve tisztelt védőszent csontereklyéjét a palermói érsek ajándékaként kapta meg a temerini katolikus közösség

A helyi hívő közösség történelmi pillanatnak lehetett tanúja vasárnap, ugyanis palermói Szent Rozália, a pestises betegek védőszentjének tiszteletére felszentelt plébániatemplomukban fogadhatták a szent ereklyéjét, amit személyesen Msgr. Santo Rocco Gangemi érsek, apostoli nuncius hozott el. A jelenlegi templom fennállásának 220. évfordulója, valamint szeptember 4-e, a templombúcsú adott alkalmat Szent Rozália ereklyéjének, szó szerint egy csontrészecskéjének fogadására, amit a palermói érsektől kapott ajándékba a temerini katolikus közösség. Nagy jelentőségű eseményről beszélünk, hiszen a régióban igen csekély azon egyházközségek száma, ahol a hívek hitelesen igazolt földi maradványok előtt imádkozhatnak. A történelmi jelentőségű esemény tiszteletére, augusztus 20-tól kezdődően népmissziót szervezett az egyházközség, amelynek keretein belül számos programot tartottak, amelynek csúcspontja a vasárnapi szentmise volt. A temerini hívek a jelentős eseményen teljesen megtöltötték a templomot és áhítattal fogadták a szent ereklyéjét.

Msgr. Santo Rocco Gangemi apostoli nuncius megáldja a híveket

Msgr. Santo Rocco Gangemi apostoli nuncius megáldja a híveket

Zsúfolásig megtelt a temerini plébániatemplom az ünnepi szentmisére

Zsúfolásig megtelt a temerini plébániatemplom az ünnepi szentmisére

Szent Rozália ereklyéje a Fájdalmas Szűzanya-szobor alatt

Szent Rozália ereklyéje a Fájdalmas Szűzanya-szobor alatt

Ft. dr. Szöllősi Tibor temerini plébános lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a nuncius, amikor két évvel ezelőtt Temerinben tartózkodott, nagyon meglepődött és örömmel fogadta, hogy a templom palermói Szent Rozália tiszteletére van felszentelve.

– A nuncius is Szicília szigetéről, Messinából származik, ezért számára különösen fontos Szent Rozália. A beszélgetésünk során említettem neki, hogy semmilyen ereklyénk nincs, ugyanakkor a temeriniek immáron 245 éve tisztelik Szent Rozáliát és megkérdeztem, hogy tudna-e segíteni abban, hogy ereklyét kapjunk. Azt felelte, hogy írjam meg a kérelmet, amit továbbítani fog a palermói érseknek – mondta Szöllősi Tibor.

Hozzátette, hogy a kérelem elküldését követően hónapokon keresztül nem érkezett válasz, azonban a nuncius továbbra is a szívén viselte ezt az ügyet. Szavai szerint a találkozásaik során mindig szomorúan mondta, hogy még mindig nem kapott választ.

– Idén májusban személyesen felhívott, hogy megossza örömét: Palermó érseke válaszolt és közölte, hogy megkapjuk az ereklyét – mesélte Tibor atya.

Hangsúlyozta, hogy az emberek körében óriási volt az összefogás és nagy nyitottság, öröm töltötte el őket egy ilyen nagy ajándék érkezése kapcsán.

– Számunkra ez azt jelenti, hogy Szent Rozália személye, közelsége lesz közöttünk. Személyesen tudunk vele találkozni az ereklye jelenléte által. Azt kérjük, hogy a jelenléte nyissa meg a szíveket, az Isten szépségének a befogadására. Úgy gondolom, hogy a mai világban nagyon rászorulunk az Istenre – fogalmazott a plébános.

A vasárnapi ünnepi szentmise végén a csontereklyét a plébániatemplomban található Fájdalmas Szűzanya-szobor alatt helyezték el, ahol a hívek szabadon megközelíthetik a több mint 240 éve tisztelt szent földi maradványát. A szent helyi tisztelete, amely vidékeinken szinte egyedülállónak számít, egészen 1783-ig vezethető vissza, amikor a temerini hívek kifejezték óhajukat, hogy Szent Rozália tiszteletére szenteljék fel első, szegényesen berendezett, vályogból épült templomukat. Ez az időszak Temerin újratelepítésének korszaka, amikor az új telepesek magukkal hozhatták a szent iránti tiszteletet, hiszen korábbi lakóhelyeiken, főleg Jászapátiban és Békésszentandráson, az 1739-es pestisjárvány okozta pusztítás még élénken élhetett az emlékezetükben.

A gyermekek is kivették részüket a missziós kereszt bevonulásából

A gyermekek is kivették részüket a missziós kereszt bevonulásából

Ft. dr. Szöllősi Tibor plébános elhelyezi a 2026-os évszámot a missziós kereszten

Ft. dr. Szöllősi Tibor plébános elhelyezi a 2026-os évszámot a missziós kereszten

Szent Rozália ereklyéjének ünnepélyes elhelyezése a Fájdalmas Szűzanya-szobor alatt

Szent Rozália ereklyéjének ünnepélyes elhelyezése a Fájdalmas Szűzanya-szobor alatt

HÁZASPÁROK TALÁLKOZÓJA

A missziós napok keretein belül szombat délelőtt a plébánián a gyermekes családok a számukra szervezett programon közösen tölthettek el két órát, amelynek során a házastársak egymásra figyelhettek, miközben a gyerekeik lelkes fiatalok és Ádám Mária hittantanárnő vezetésével szórakoztató foglalkozáson vehettek részt.

A házaspároknak szervezett foglalkozáson Kókai Detki Anikó pszichoterapeuta és Francia Banjac Krisztina pedagógus nyújtott segítséget.

Ft. dr. Szöllősi Tibor plébános a programmal kapcsolatban elmondta, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy a világban óriási nyomás nehezedik a házaspárokra.

– A munkatempó és a teljesítménykényszer bedarálja a házaspárok meghitt és mély szeretetét. Egy kimutatás szerint egy szülő naponta átlagosan hét percet beszél a gyermekével, ami kevésnek számít, hiszen ennél sokkal nagyobb az igényük. Gondoljunk csak bele, hogy mennyit igényel a házastárs, hogy ne csak a problémamegoldásról beszéljünk, hanem megosszuk mindazt, ami a szívünk mélyén van. Erre szerettünk volna lehetőséget biztosítani – mondta Tibor atya.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele