Ady Társaság (1923–1925) – 1923 márciusában alakult meg Nagybecskereken. Az alakuló közgyűlésen tartott beszédében dr. Várady Imre, a jeles ügyvéd és politikus a magyar költő életének egy történetét idézte meg: 1900 elején, amikor a költő Ady Endre „megunta Nagyváradot, Becskereken, a Torontál című laphoz is ajánlkozott munkatársnak, azonban a viszonyok úgy alakultak, hogy ezt az állást nem tölthette be”. A történet a Bácsmegyei Napló 1923. március 13-i számában megjelent Megalakult az Ady-társaság Becskereken című tudósításban is olvasható. Az eseményhez kötődve másnap, március 14-én a lap közölte Godányi Zoltán Ha Ady Endre Becskerekre került volna… című írását, amelyben a szerző papírra vetette a költő elképzelt nagybecskereki életének jelesebb eseményeit. Hogy Ady Endre valóban kopogtatott a nagybecskereki sajtó ajtaján, bizonyítja a Torontálban 1900. január 25-én megjelent Takáts tanár úr című írása, amelyet Németh Ferenc szerint a költő „feltehetően egy ajánlólevél kíséretében dr. Brajjer Lajos főszerkesztőnek küldött”. Dr. Várady Imre tehát ismerhette Ady korabeli tervét, szándékát.
Káich Katalin 1978-ban a Hungarológiai Közleményekben közölt A becskereki Ady Társaság (1923–1925?) című írásában részletesen bemutatta a Trianon utáni Bánát magyarságának intézményteremtő kísérleteit. Írásában kiemelte: Becskereken, az egykori Torontál vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület központjában, már 1920-ban megtörténtek az első kulturális megmozdulások, a helybeli fiatalság Juhász Ferenc hírlapíróval az élen Renaissance néven asztaltársaságot szervezett, amely irodalmi és gyermekmese-délutánokra várta a közönséget, és egy „irodalmi és művészeti, havonként megjelenő folyóirat kiadását tervezte azzal a célkitűzéssel, hogy az a jugoszláviai magyar írók munkáit népszerűsítse”. A Renaissance-nak mindössze egy száma jelent meg. Ezt követően Somfai János Fáklya címen indított szépirodalmi, művészeti és kritikai, hetente megjelenő folyóiratot, ám pénzügyi gondok miatt lapja a nyolcadik szám után havonként megjelenő irodalmi folyóirattá alakult át. A Torontál 1922. április 21-i száma még a folyóirat legújabb számának megjelenéséről tudósított, ezt követően azonban nincs több hír a Fáklyáról sem.
Az Ady Társaság megalakulásáról a Torontál az 1923. március 8-i számában így számolt be: „Ady Endre, a halhatatlan költő nevével ékesíti zászlaját az új társaság, amely az irodalmon kívül a zene és a színjátszás kultúráját kívánja előmozdítani és ezzel a munkával is szorosabban összehozni ennek a városnak minden kultúrtörekvés iránt fogékony, megértő és lelkes közönségét.” A Bácsmegyei Napló az 1923. január 9-i számban számolt be arról, hogy Becskereken egy irodalmi társaság van alakulóban, „amely a magyarság legkitűnőbb, legigazabb költőjének, Ady Endrének neve alatt igyekszik erős kultúrmozgalmat szervezni és irányítani”, és részleteket közölt dr. Várady Imrének, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület elnökének megnyitóbeszédéből, valamint Farkas Geizának, az Ady Társaság megválasztott elnökének programbeszédéből. Dr. Várady Imre megállapította: „A megváltozott politikai viszonyok folytán a magyar kultúra elvesztette régebbi központját és az utódállamokban, Erdélyben, Szlovenszkóban és a Vajdaságban magára maradt. Az a célunk, hogy pótoljuk az elveszett központot. Ady Endre neve a legalkalmasabb erre a célra, az ő nevének varázsa alatt az új egyesület a vajdasági magyar kultúra központjává fog válni.” Farkas Geiza szerint a megalakult Ady Társaságnak „az a célja, hogy megismertesse a lánglelkű Adyt a közönséggel, tömörítse a vajdasági írókat és alkotó művészeket az egyesület keretében és munkára serkentse őket”. A két programbeszéd elhangzása után a tagság egyhangúlag Farkas Geizát az egyesület elnökévé választotta, míg az igazgatói tisztet Juhász Ferencre bízták. Az est további részében Borsodi Lajos Ady Endréről tartott előadást, majd a Társaság tagjai Ady-verseket és Ady–Reinitz-dalokat adtak elő.
A Torontál 1923. március 14-i számában olvasható beszámoló szerint a kétszáz tagot számláló egyesület titkári tisztségét Edenburg László vállalta, pénztáros Mara Jenő, számvizsgálók Guttmann Dániel, Freund Tibor és Hagelschmidt József, könyvtáros Christian Jenő, karmester Lángh Imre lett. A választmányi tagok Balázs Iván, Borsodi Lajos, Feldheim Alfréd, Freund Natalija, Gyenes Viktor, Gyenes Hugó, Hubert Zsigmond, Kelemen János, Klein Árpád, Neumann Gyula, Nyárai Rezső, Nyárai Rezsőné, Schneider Péter, Freisz Géza, Vajda Lajos, Várkonyi József. Várady Imre, Kernné Végh Vilma, Végh Lajos, Vinczehidy Ernő, Wattay-Pelbárt Miklós, Wattay-Pelbárt Dezsőné voltak.
Az 1940-ben megjelent Bokréta így emlékezett meg az Ady Társaságról: „Ez a tábor volt az első, amely tudatára ébredt annak, hogy a jugoszláviai magyarságnak, ha élni akar, fel kell adnia osztályöntudatát és át kell építenie magát a népi öntudatra.” Ennek a célkitűzésnek megfelelően társadalmi hovatartozás szempontjából a tagságra a heterogenitás volt a jellemző: egyetemisták, iparosok, munkások és a háború előtti értelemben vett úri családok együtt tevékenykedtek a kulturális haladás érdekében. Az Ady Társaság 1923-ban és 1924-ben heti rendszerességgel tartott találkozókat, közülük a legemlékezetesebb 1923 decemberében Hódi Géza szabadkai festőművész tárlatának megnyitója és Nagy Andor hírlapírónak Ady Endréről tartott előadása volt. 1924-ben a költő születésének 150. évfordulója alkalmából megtartott Csokonai-matiné, majd ugyancsak ebben az évben Szenteleky Kornél vendégszereplése volt emlékezetese esemény. Az Ady Társaság tevékenységével párhuzamosan – hasonló kulturális célokkal – az egykori Torontál vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület utódja, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület is megkezdte munkáját. A két egyesület már 1923 decemberében a Madách-est alkalmával közös programmal lépett fel: Madách Imre Az ember tragédiáját ismertették a közönséggel, a Tragédia jeleneteit az Ady Társaság tagjai adták elő. A becskereki sajtó 1925-ben a közművelődési egyesület munkájáról szóló beszámolóiban már csak mint volt Ady Társaságról cikkezett. Az Ady Társaság a korabeli források tanúsága szerint mindössze két évig – 1923-ban és 1924-ben – tevékenykedett. Káich Katalin tanulmányában így fogalmazott: az Ady Társaságot „a kisebbségi sorban került magyarság egyik próbálkozásaként tarthatjuk számon, melynek az volt a célja, hogy a bánáti magyarok kulturális tevékenységét önerőből újjászervezze, s esetenként pedig azt az egész Vajdaságra kiterjessze. Alapítói régi hagyományokat követtek, de különösen a felolvasó üléseken, az új irodalmi törekvések szószólóit is fórumhoz juttatták”.
Irodalom: Ady Endre: Takáts tanár úr; Torontál, 1900. január 25. XXX. évfolyam, 1–2. p.; Megalakult az Ady-társaság Becskereken; Bácsmegyei Napló, 1923. március 13.; Godányi Zoltán: Ha Ady Endre Becskerekre került volna…; Bácsmegyei Napló, 1923. március 14., 2. p.; Bokréta 1919–1940 – A jugoszláviai magyar műkedvelők almanachja; Szubotica – Fischer Testvérek nyomdai és kliséintézete, 1940. 259 p.; A visszatért Délvidék. Szerkesztette Csuka Zoltán; Budapest – Halász Irodalmi és Könyvkiadóvállalat 1941. 142 p.; Káich Katalin: A becskereki Ady Társaság (1923–1925?); Újvidék – Hungarológiai Közlemények 1978. 36–37. szám, 93–100. p.; Pastyik László: Ady a háború előtti Hídban; Újvidék – Hungarológiai Közlemények, 1978. 36–37. szám, 143–149. p.; Németh Ferenc: Ady és a Torontál – Adalék egy régi irodalomtörténeti adomához; Magyar Szó – Kilátó, 2000. augusztus 5. 8. p.; Németh Ferenc – Várady Tibor: Országok változnak, kultúrák maradnak; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2022. 152 p.
(Folyatjuk)
@fo = Mák Ferenc archívuma
Nyitókép: Fotó: Mák Ferenc archívuma
