Alig múlt éjfél, amikor föltámadt a szél, dörögni kezdett az ég, s úgy villámlott, mintha politikusék fotóckodnának, egy röpke időre még az eső is megeredt. Így köszöntött be hozzánk a szeptember, és én a vihartól rettegve nem tudtam rendesen aludni, hogy kipihenten menjek reggel suliba, mert bizony megkezdődött a tanítás. Talán mondanom sem kell, hogy ebben a hőségben nekünk, gyerkőcöknek ez irtó nehezünkre esik. Egyesek kókadoznak, mások fonnyadoznak az órákon, egyedül csak az Ödönke jelentkezik folyton, bármiről is adjon elő a tanító néni, neki mindenről a nyaralás jut az eszébe, ahol ezt látott, azt hallott, meg amazt evett. Nos, a sokat emlegetett finomságokról nem hiszem, hogy füllent, mert szépen elkerekedett a vakáció alatt, olyan formás lett, mint az Ö betűk a nevében. Nyilván mások is fogyasztottak finom falatkákat a hosszú kánikula alatt, amikor káo a hőségtől nem volt étvágyuk, mert reggelente iskolába menet nagyon sok embert, főleg hölgyeket látok futni. A karjukra van szerelve valami kütyü, és lihegve szedik a lábukat. Mit lehet erre mondani, a szépségnek ára van.
Erről egy vicc jut eszembe, amit a Zacsekpeti nagyijától hallottam.
Két vénkisasszony beszélget.
– Képzeld, tegnap este egyedül sétáltam, amikor észrevettem, hogy egy férfi nagyon néz. Elkezdtem futni, szaladtam, ahogy csak bírtam!
– Na, és utolérted?!
– Hallod, Tematild, miket karattyol megint ez a kölök?! – mondá atata. – Végül még tényleg influenszer lesz belőle!
– Inkább az legyen, mint influenzás, Tegyula – süté el a bugyuta poént az öreglány. – De azzal a futásos sztorival szöget ütött a fejemben.
– Tényleg?! – értetlenkede a fater.
– Neked nem? – kérdé vissza amama.
Az öreg csak megrázá a fejét.
– Talán nekünk sem ártana elkezdeni időről időre kocogni – veté fel az ötletet a muter.
– Fusson csak az, akinek önértékelési gondjai vannak! – jegyzé meg atata.
– Neked nincsenek? – provokála őt az öreglány.
– Viccelsz?! – hökkene meg a fater. – Az én fizimiskámmal?!
– Hogy is gondolhattam ilyet, hát te a tükör előtt nem szépítkezni, hanem gyönyörködni szoktál! – csipkelőde amama.
– Vannak igazságok, amelyeket nagyon nehéz lenne cáfolni – nyugtázá az öreg.
– És a kedvemért se szánnád rá magad egy kis kocogásra, Tegyula? – évőde a muter. – Ne futkossak egyedül, hogy aztán valami Pisti-féle srác kommentárokat fogalmazzon meg rólam.
– Van arra megoldás, Tematild – szögezé le atata. – Veszek neked egy robot futópartnert, a napokban ugyanis megkezdődött a humanoid robotok sorozatgyártása Zerbiában.
– Nem akarok holmi bádogember mellett kocogni az utcán! – tiltakoza az öreglány.
– Akkor kérd meg a kedves nejemet, hogy társuljon hozzád – javasola az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Igaz, messziről nézve ő is pontosan úgy fut, mint egy robot, de nehogy eláruld neki, hogy ezt mondtam. Az alatt az idő alatt, amíg ti kocogtok, mi a zomzéddal legurítunk egy-két söröcskét.
– A humanoid robotokat a tervek szerint többek között az egészségügyben, a mezőgazdaságban, az iparban és a védelmi ágazatban is lehet majd alkalmazni – ismerteté a fater.
– Mindazok után, ami az utóbbi években történt felénk, biztos úgy vannak vele a zokosok, ugyan mi baj származhat abból, ha a robotok fegyvert kapnak! – epéskede amama.
– Láttátok?! A Vučko kivédte az egyik gépember büntetőrúgását – közlé a Zacsek.
– Merte is volna neki berúgni a gólt a robot – heccelőde az öreg –, aztán még majd újratelepítik a rendszerét!
– No de mit szóltok ahhoz, hogy a nagy büntetővédő focikapus lemondta a péntekre tervezett nagygyűlését Noviszádon?! – kíváncsiskoda a muter.
– Ha jól számolom az utóbbi másfél évben immár hetedik alkalommal – töprenge a Zacsek.
– Nyilván úgy ítélte meg, hogy ebben a pillanatban jobban teszi, ha mégsem megy a tartományi székvárosba, ahol az utóbbi időben nem kevesen nyilvánosan közölték, hogy „a zállamfő nem szívesen látott vendég a városban” – magyarázá atata.
– Biztos megsúgták neki, hogy könnyen megtörténhet, hogy többen lesznek az utcákon, akik nem szeretik, mint azok, akik igen, és politikailag úgy kalkulált, talán kisebb kár, ha ez elmarad, mintha fiaskó lesz belőle – spekulála az öreglány.
– Szerintem már benne is felmerülhetett, hogy az október 25-én esedékes rendkívüli parlamenti választásokon a haladók veszíthetnek – morfondíroza a Zacsek. – Erre enged következtetni, hogy nemrég például azt jelentette ki, hogy „amint elmegy a hatalomból, ünnepelni fogják őt”.
– Nyilván ő ezt szeretné! – legyinte a fater. – Meg azt, hogy annyiszor szerepeljen majd a történelemkönyvekben, mint mostanság a zújságokban meg a televízióban. Csak hát azok, akik írják ezeket a könyveket, aligha foglalkoznak majd úgy vele, ahogyan ő azt szeretné.
– No de sokan vannak, akik kedvelik! – mutata rá amama. – Például, akik mostanában éltetik ezeken a sátoros népünnepélyeken.
– Hát, attól tartok, hogy azoknak egy része majd inkább hallgat erről az időszakról – merenge az öreg –, a másik része pedig aligha fog bármikor bármiről bármit is írni.
– Álmodozni azért még zabad, zomzéd – incselkede a Zacsek. – Arról is, hogy ünnepelni fogják.
– Te miről szoktál ábrándozni, Tegyula? – faggatóza a muter.
– Hogy egy szigeten élek, Tematild – árulá el atata. – Nemrég azt olvastam, hogy a szigeteken élnek az emberek a legtovább.
– Ez teljesen logikus – érvele az öreglány –, hiszen a tengeri levegő teljesen megnyugtat és regenerál. Azért mondom neked mindig, hogy menjünk nyaralni, de te sosem akarsz.
– Tévedsz! – világíta rá a fater. – A tengeri levegőnek semmi köze a hosszú élethez. Azért élnek olyan sokáig a szigetlakók, mert kevés ember veszi őket körül.
– A jenki főseriff is a nagy vizekkel van az utóbbi időben elfoglalva – válta témát a Zacsek. – Nemrég átnevezte az Ontario-tavat Ámerika-tóra. Mert nyilván a kanadaiak nem akarnak úgy táncolni, ahogy ő fütyörész.
– Pedig tudtommal az Ontario elnevezés az őslakos huron nyelven „nagy gyönyörű tavat” jelent – hüledeze amama.
– Azt is mondta a Trampli, hogy valamelyik óceánt, vagy a Csendest, vagy az Atlantit is átkereszteli majd Ámerikai-óceánra – fűzé hozzá a Zacsek.
– Még csak a Niagara vízeséseket kellene átneveznie Trampli-vízesésekre – élcelőde az öreg.
– A mesterséges intelligencia segítségével egy videót is készíttetett, amelyben jellegzetes szőke Trampli-frizurát viselő vadludak gépfegyverrel a kezükben védelmezik az Ámerika-tavat – folytatá az ismeretterjesztést a Zacsek.
– Nagyon ráérhet – szurkálóda a muter –, biztos nem kötik le eléggé az iráni események!
– Neki a zokos gondolatok és izgi képanyagok posztolása olyan lehet, mint egy szelep, ami révén kiengedi a gőzt – elmélkede a Zacsek.
– Halljátok, sokaknak a közösségi média leginkább erre szolgál – gondola bele atata. – Egykor minden településnek volt egy tisztességes falubolondja, de amióta van ez a vészbuk meg a többi csoda, kiderült, hogy mindenhol sokkal több van belőlük!
– Régen még azt hittük, hogy az információk hozzáférhetetlensége a tájékozatlanság oka – sóhajta az öreglány. – Mára kiderült, hogy nem az volt.
Pistike, kocogó néniket figyelő és paradicsomi szigetről ábrándozó influenszer-nebuló
