2026. szeptember 5., szombat

Erőt sugárzó Szüreti Napok

Hálát adtak a termésért, fohászkodtak az esőért, ünnepelték a közösséget Bácskossuthfalván

Cikkünkhöz KÉPGALÉRIA és videó is tartozik.

A hétvégén 26. alkalommal szervezték meg Bácskossuthfalván a Szüreti Napokat. A program központi rendezvénye szombaton reggel kezdődött a Koplalón, ahol valamivel több, mint 100 bogrács alatt kezdett el pattogni a tűz. A megjelenteket elsőként Papp László tanácselnök köszöntötte, és emlékeztette hallgatóságát, hogy az idei év Bácskossuthfalván több jubileumról is szól, de legfőképen a falu betelepítésének a 240. évfordulója jegyében zajlik. Majd Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár mutatott rá az időjárás okozta kihívásokra, a mezőgazdaságban tevékenykedők nemes kitartására. A hagyományos hálaadó szertartást és terményszentelő alkalmával Csáti Szabó Lajos református lelkész és Tóth József katolikus plébános mondott köszönetet azért, hogy a szárazság ellenére is az idén több gyümölcsfa is bőséges terméssel örvendeztetett meg bennünket. A jelenlevők fohászt mondtak egy előttünk álló, esőben bővelkedő időszakért.

Ezt megelőzően a néptáncos csoportok bemutatkoztak a központban, majd kivonultak a falu szélén található tisztásra. A színpadhoz a szabadkai Crystal Táncstúdió mazsorettjei vezették a sokadalmat. Fellépett a jászkiséri Pendzom táncegyüttes, a zentagunrasi Boróka táncegyüttes, a bajmoki Egység Művelődési Egyesület táncosai. Illetve a helyi Ady Endre Művelődési Központ Ciberke, Pántlika, Kalamajka együttesei.

A Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete terménykiállítást állított össze, és must kóstolót is szerveztek, több bográcsban rotyogott az eladásra szánt birkapaprikás. kézművesek és más árusok kínálták portékáikat a Bazár utcában. A vidámpark mellett többek között fánk kóstoló is várta helyszínre érkezőket, és a gyerekek legnagyobb örömére a Moravicai Önkéntes Tűzoltó Egyesület hab partyja sem maradhat el. A főzőversenyre nevezett csirke és birkapaprikás mintákat Rácz Lajos mesterszakács, a Magyar Televízió M5-ös csatornájának Erdei utakon Reviczky Gáborral című műsora executive séfje és műsorvezetője elnökletével értékelte a zsűri.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, és Hajvert Ákos, az MNT Végrehajtó Bizottsága tagja. Szatmári Adrián Topolya Községi Elnöke, Tóth Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselője, a tartományi Mezőgazdasági- Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese. A rendezvényen jelen volt még Nagy Ottó a tartományi nagyberuházási igazgatóság igazgatóhelyettese, Fazekas Róbert a tartományi parlament képviselője, Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő, Flaskay Istvánt, az egri Szent István hotel tulajdonosa,és Méhes Béla, Bácskosusthfalva tanácselnök-helyettese.

 A program pénteken Bácskossuthfalva központjában megszervezett Bor utcával és koncertekkel kezdődött, a nagyszerű hangulatú est színvonalát emelték a Szabadkai Oldtimer Klub veterán járművei, a jó hangulatért pedig a Lily&Blue és az ASR acoustic együttes koncertjei gondoskodtak és DJ Biggie retro discoja.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótott Róbert, a Tartomány kormány alelnökéne beszéde (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)