2026. szeptember 6., vasárnap

Egy családi csapatmunka sikere

A topolyai Fekete Zsuzsanna kozmetikai műhelye mellett igényes rendezvénytermet üzemeltet férjével

A topolyai Rózsa utca egyik hangulatos háza fedett kapualjába lépve különleges fafaragványok csábítják a tekintetet a kozmetikai szalonba vezető ajtó mellett. Az udvar közepén éppen munkálatok zajlanak, ugyanis a telek hátsó felében kialakított rendezvényteremhez játszótér készül. Fekete Zsuzsannát elsősorban kozmetikusként ismerhetik a helyiek, és az egyik ismert kozmetikumokat forgalmazó cég hivatalos képviselőjeként és menedzsereként, az elmúlt hónapokban viszont más területen is igyekszik kibontakozni. Tehetséges fafaragó művész férjével, Vincével ugyanis egy modern, hangulatos, BlackVinsz elnevezésű rendezvénytermet is berendeztek, és közösen vezetik a vállalkozásukat.

– Kozmetikus vagyok elsősorban, a bőrápolás esztétikai részéhez tartozik a smink is, mint ahogy a stílustanácsadás. Szalonomban egyeztetések után személyre szabott kezeléseket is készítek. Azt a részét egyedül viszem, a rendezvényterem útját közösen egyengetjük párommal. A kozmetikai szalonomban nagyon sok hölgyet ismertem meg, és ezek a kezelések, sminkes alkalmak egyfajta találkozások is, amik beszélgetésekké alakulnak át bizonyos idő után. Ilyenkor sok minden szóba kerül, például, hogy egy anyuka a gyermek mellett mi mindenben van korlátozva. Valójában innen jött az inspiráció, hogy igény van játszóházra Topolyán. Párommal elhatároztuk, hogy ha már ebben az irányban gondolkodunk, akkor ne egy egyszerű játszóházat alakítsunk ki, hanem olyant, ahová több korosztály is el tud jönni, és ahol felnőttek, szülők, nagyszülők, a kis barátok is jól érezhetik magukat. Amíg a felnőttek leülnek megpihenni, addig a gyerekek többféle játékkal is le tudják magukat kötni. Nagyszerű élmény azt látni, amikor a nagyszülők beállnak játszani a gyerekekkel – kezdte a beszélgetést Zsuzsanna, akitől azt is tudjuk, hogy a telek hátsó építményét eredetileg saját célra tervezték átalakítani, de aztán más fantáziát láttak benne. Az ismeretségi körüknek és az elégedett vendégeknek köszönhetően gyorsan elterjedt a jó hírük, mára már hetekre előre be vannak jegyezve a születésnapi zsúrok a naptárukban.

– Szeptemberben lesz egy éve, hogy beüzemeltük a BlackVinsz játszóházat. Miután nekem volt egy működő cégem, ezért csak hozzá kellett adnom egy új tevékenységi profilt. A hivatalossá tétel után engem is meglepett, hogy milyen gyorsan tele lett két hétre előre a naptárunk. Mára már világosabban látjuk az igényeket, és igyekszünk azoknak megfelelni. Most éppen az udvarrész fejlesztésén, átalakításán dolgozunk. Azért, hogy amíg az időjárás azt megengedi, a gyerekek is élvezzék a szép időt, kint legyenek minél többet a levegőn. Kialakítottunk egy kosárlabdarészt, most éppen csúszdákat és hintákat, mászókát alakít ki a férjem. De más elképzeléseink is vannak, ezért a kinti rész a terveink szerint még jövőre is az átalakítási fázisnál tart majd. Azt tapasztaltuk, hogy nagy igény van arra, hogy az udvarban tartózkodjanak a vendégek. Bármilyen meleg is van, a szülők és a gyerekek is inkább a külső környezetet választják. Ezért is szeretnénk a kinti lehetőségeinket bővíteni – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a játszóház fedett része egyébként télen is gond nélkül használható, de szeretnék bővíteni a lehetőségeket.

Mindenki személyre szabott ünnepséget, születésnapi bulit tarthat (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Mindenki személyre szabott ünnepséget, születésnapi bulit tarthat (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A SIKERES JÁTSZÓHÁZ TITKA

– Mindenki személyre szabott ünnepséget, születésnapi bulit tarthat nálunk. Volt már nálunk keresztelő, 1 éves és 70 éves születésnapi ünnepség is. Persze a legtöbb az óvodás és iskolás korosztály számára szervezett buli. Ilyenkor is igyekszünk teljesíteni a kívánságokat. Például, ha hercegnős, habos-babos születésnapi partit akar valaki tartani, vagy ha focisat, akkor megteremtjük hozzá a feltételeket. Nemcsak a dekorációra, hanem arra is odafigyelünk, hogy a korosztálynak, a gyermekek érdeklődésének megfelelő játékokat is iktassunk be az eseménybe. Foglalkozásokat is tartunk. Néha versenyeznek, de van, hogy csak rajzolunk. Nyáron vizes játékokat játszunk. Arra a 2-3 órára igyekszünk minél inkább levenni a szülő válláról a felelősséget, hogy addig is el tudja magát engedni, mert a gyerekeket lekötik a programok – tudtuk meg, és azt is, hogy Zsuzsanna mindent a férje közreműködésével old meg.

– Mi tagadás, nem egyszerű. Igyekszünk mindennek megfelelni, és mindenre odafigyelni. De a feltételeknek eleget tenni nehéz. Az elmúlt 15 évet vállalkozóként éltem meg, és van tapasztalatom, összehasonlítási alapom. Nagyon sok minden megváltozott, az emberek is zárkózottabbak lettek ez alatt az idő alatt, attól függetlenül, hogy Topolya egy kis közösség. Minden egyes nappal újra bizonyítanod kell a rátermettségedet. A vállalkozásunk új profilját a nulláról kellett kiépítenünk a férjemmel. Hiába vagyok elismert menedzser és kozmetikus, ő hiába ügyes kezű fafaragó.

Nekünk kimaradt a működésünk óta a külső támogatás, mindig volt valami apróság, ami miatt elestünk tőle. Nem mondom, szívesen fogadtunk volna, ha úgy alakul. Emiatt egyrészt kihívás volt a saját erőnkből boldogulni, haladni, egészen biztosan sokkal nagyobb lépésekkel tudtunk volna haladni egy támogatásnak köszönhetően. Másrészt viszont szabadságot is jelent.

A rendezvényterem beltere (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A rendezvényterem beltere (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

TÁMASZ A VÁLLALKOZÓKNAK

– Nagy szükség lenne egy, a női vállalkozásokat, valamint a férfiakat is segítő tanácsadói csapatra vagy irodára. Ilyennek, vagy ehhez hasonlónak már volt jó példája Topolyán. Azért is, mert annyi ráhatás, információ, szabálymódosítás forog körülöttünk, és képtelenség mindenre odafigyelni. Az interneten terjedő információkról nem is beszélve. Aztán sok esetben olyan bonyolultnak tűnik egy szabálynak megfeleli, miközben csak egy kis útbaigazításra lenne szükség. Ismerek többeket is, akik félnek vállalkozásba kezdeni, mert attól tartanak nem tudnák a hivatalos szabályokat betartani. Vagy attól tartanak, hogy nincs mögöttük szilárd és támogató anyagi háttér, és amiatt eleve csődre vannak ítélve. Aztán apróságokkal sincsenek tisztában, például, hogy hogyan reklámozzák önmagukat, hogy milyen képzésekre van lehetőségük. Jómagam is nagy hangsúlyt fektetek a képzésekre, próbálok minden online és személyes jelenlétet feltételül szabó továbbképzésen jelen lenni Szabadkától Belgrádig. Például Budapestre jártam szín- és stílustanácsadói képzésre, ahol Tomasovszky Andrea volt az oktatóm. Itt például arról is tanulhattam, hogy milyen szín áll jól nekem, milyen stílus, milyen ruha, amihez milyen köröm illik, hogy hogyan jelenjünk meg egy interjún. És egy vállalkozói egyesületen keresztül az ilyen, vagy az ehhez hasonló előadások elérhetőbbek lennének egy ilyen kis közösségben is, mint Topolya – hallhattuk, majd az iránt is érdeklődtünk, hogy Zsuzsanna hogyan tudja átlépni az akadályokat, mi történik akkor, amikor valamilyen oknál fogva elakad.

FELESÉG, KONYHA, AZ OTTHON MELEGE, KOZMETIKUS, VÁLLALKOZÓ

– Tizenöt éve egy határidőnaplónk köszönhetően szervezem a hétköznapjaimat, napokra előre tudom, hogy mikor dolgozom és melyik nap lazább. A kozmetikát mára sikerült összehangolni a terem és a többi kötelezettségem órarendjével. Az előnyöm az, hogy két hónapra előre jegyzem már fel a terem foglalásait, tehát hosszú távon tudok tervezni. Ehhez mára alkalmazkodott a családunk és a baráti körünk is, ezért jó időben jelzik a programokat. Megvannak a fő kötelezettségeink, a többi az rugalmas. A délelőtt általában a terem rendezésére, elkészítésére, és a szervezés körüli munkára, a vállalkozásokhoz szükséges ügyintézésre, vagy nagy bevásárlásra megy el. Ilyenkor főzök meg előre több napra is. Reggel kávézunk 6 órától, és én 8 óráig kezelem az online tartalmakat. Ha hétfőn nincs születésnap, akkor úgy alakítjuk azt a napot, hogy az számunkra a vasárnap és a töltődés napja. Egyébként az a jó, hogy nekem a hobbim az a kozmetika, a segítés, a szépítés, az átalakítás tölt el örömmel. Amikor látom, hogy a hozzám betérő vendég arca felragyog. A férjem jelenti a támaszt és a segítséget is, ha valamilyen akadállyal szembesülök, számíthatok rá, és egy csapatként támogatjuk egymást. Van egyfajta veleszületett tehetsége más szemmel látni, vagy más szemszögből is meglátni a dolgokat, és így a megoldást. Olyan perspektívára is felhívja a figyelmemet, ami az én fókuszomat esetleg elkerülte. Vagy hogy kihez tudok fordulni, hogy kikerüljek a patthelyzetből. Esetleg csak azt mondja, menjek haza, zuhanyozzak le, tisztítsam ki a gondolataimat, igyak egy kávét, vagy aludjak egyet. És ilyenkor mindig igaza van, amikor lecsillapodom, akkor jön a megoldás is. Most például az udvart az ő elgondolása alapján rendeztük be a fa elemekkel. Egyébként a fafaragást autodidakta módon tanulta meg és fejlesztette művészi szintre.

A legnagyobb kánikulában is a vendégek inkább kint szeretnek tartózkodni

A legnagyobb kánikulában is a vendégek inkább kint szeretnek tartózkodni

REKLÁM, REKLÁM, REKLÁM

– Az internet ugyan a lehetőségek tárháza, de hatalmas munka is egyben reklámozni minden más kötelezettség mellett. Posztot készíteni, szöveget, látványt szerkeszteni. Valamennyi közösségi felületen és kommunikációs csatornán jelen vagyunk, mégis van egy olyan érzésem, hogy korlátozottak a lehetőségeink, és nem túl sok emberhez jutnak el a reklámok. Már tudom, oda kell figyelni, hogy mit mikor teszek fel és hogyan. Ezért továbbra is keresem a lehetőségeket, hogy hol tudunk megjelenni még több alkalommal. Hogy az interneten az algoritmus pörögjön és tegye a dolgát, megkérem mindig a kedves vendégeinket, hogy lájkolják, osszák meg a termünk Facebook-profilját. És még ennek ellenére is, gyakran találkozni olyan az interneten aktív helyiekkel, akik még nem is hallottak rólunk. Azt meg végképp nem tudják, hogy hol található meg a terem. Egyelőre havi szinten 50 euró körül költünk reklámozásra. És az a tapasztalatom, hogy egy célirányos reklám sokkal többet ér. Mi a klasszikus plakátban és a szórólap-terjesztésben is gondolkodunk – zárta gondolatait a topolyai vállalkozó.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Zsuzsanna és Vince együtt egyengetik a BlakVinsz terem működését (a Fekete család archívuma)