A Szerbiai Klinikai Központ keretein belül működő Onkológiai és Radiológiai Intézet igazgatója, Danica Grujičić az RTS reggeli műsorában elmondta, hogy az ország több gyártótól is vásárol koronavírus-elleni védőoltásokat, így a polgárok eldönthetik majd, hogy melyiket szeretnék felvenni. Szerinte az lenne a legjobb döntés, ha Szerbia partneri viszonyt alakítana ki Oroszországgal, a Torlak Virológiai Intézet pedig vakcinákat gyártana.
„Ez egyaránt fontos a katonaság, a rendőrség számára. De talán még fontosabb a gyermekeink egészsége szempontjából, hogy tudjuk, biztonságos vakcina kerül hozzájuk. Az intézetnek nem csak az említett védőoltást, hanem minden más vakcinát is elő kell állítson. A Torlak képes erre, csak esélyt kell adni neki” – hangsúlyozta Grujičić, aki hozzátette, hogy az oltás a legfontosabb a vírus további terjedésének megakadályozása érdekében.
A szakember figyelmeztetett, hogy a védőoltás mellett továbbra is maszkot kell viselnünk, tartanunk kell magunkat a higiéniás előírásokhoz, különösen olyan helyzetekben, ahol súlyos betegekkel érintkezhetünk.
Danica Grujičić felhívta a figyelmet a belgrádi Onkológia 2 építésének fontosságára is. Szerinte a rákos betegek kezelésének feltétele a 20. század elejéhez viszonyítható, ezért a legdrágább és legújabb gépeket kell beszerezni.
