2024. április 19., péntek

Ha a motort vényre lehetne kapni

Azzal nem hangzik el semmi új, ha valaki azt mondja, hogy Szerbiában nem fényes a helyzet a közlekedés biztonságának tekintetében. A Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség adatai szerint 2014 és 2018 között átlagosan több mint ötszáz halálos kimenetelű forgalmi baleset történt.
Szintén 2018-as adatok szerint, abban az évben 489 halálos balesettel kellett számolni, ennek 44 százalékát pedig a fatális kimenetelű motoros balesetek tették ki, ahol az áldozatok túlnyomó része 25 illetve 45 év között volt.
Végül, egyes idevágó statisztikai adatok arra mutatnak rá, hogy Szerbiában a motorosok átlagosan 250-szer nagyobb valószínűséggel szenvednek balesetet, mint a forgalom többi résztvevője.
Nyár van, motorosszezon. Pár hete mellettem is elsuhant egy ilyen nagy teljesítményű fenékrakéta az autópályán. Úgy elment, mint aki szemből jött, pedig sajnos én sem pont az előírásoknak megfelelően jártam el, ami az előírt haladási sebességet illeti.
Mindig is odavoltam a nagy teljesítményű kocsikért és motorokért. Mára inkább tisztelettel vegyes félelmet táplálok irántuk, viszont továbbra is meg tudom érteni a motorosok sebességvágyát, életérzését.


Egyeseknek a motorkerékpár a szabadság szimbóluma, másoknak a következő adrenalin-löket forrása, másoknak munkaeszköz, megint másoknak pedig a szívükhöz közel álló hobbi, kikapcsolódási eszköz. Ugyanúgy, mint ahogy sok autóbolond számára a kocsi.
A nagy különbség talán annyi, hogy a motorosokra könnyebb ferde szemmel nézni. Már csak azért is, mert kevesebb van belőlük. Persze, a kis utcákban szélvészként végigsüvítő vezetőket lenne is miért korholni. A járgányukat vasárnap délután bömböltető egyének is hozzásegítenek az ellenszenv gerjesztéséhez, viszont ők csak egy kis része a teljes motoros társadalomnak.
Erre az egyik zenészkollégám adott kitűnő magyarázatot, aki maga is rendszeresen túrázik kétkerekűjével: „Tudod, ez nem vényre kiírt gyógyszer. Motort bárki vehet, akinek van rá pénze, de ez nem jelenti azt, hogy való is neki. Ugyanúgy, nézd meg hány ember ül a volán mögé, holott még az anyósülésen sem lenne igazolt helye”.
Egyébként a fickó nem valami vandál, még ha első látásra nem lehetne róla megmondani. Családapa és mérnök, akinek nemsokára tudományos publikációja jelenik meg.
Kijelentésével akkor, és most is, teljes mértékben egyet értek. Zenészként több alkalommal is láttam olyan embert, akinek szó szerint le kellett volna tennie a lantot, mert bármi más lehetett volna belőle, csak jó muzsikus nem. Újságíróként láttam olyanokat, akiknek igazándiból nem sok tollforgatói tehetsége volt, mégsem adták fel. A politikában pedig láttam… Értik, ugye?
Ahhoz viszont kétség nem fér, hogy motorozni nem veszélytelen. Nyár van, ilyenkor érezhetően megnövekszik a balesetek száma, a motorosokat pedig sok esetben a vékony védőruha sem védi, és sajnos van, hogy bukósisak sem kerül a fejre.
Persze, sok autós sem használja rendeltetésszerűen a biztonsági övet, viszont négy kerékről nehezebb „leesni” mint kettőről.
Hogy mit akarok ezzel mondani? Én sem tudom. Vagyis azt, hogy az ördög nem alszik. Szinte mindenkinek van, ha más nem, egy ismerőse, akinek volt közlekedési balesete. A baj pedig megtörténhet a saját hibánkból, de az is előfordul, hogy a pirosnál a mögöttünk lévő laza eleganciával a „fenekünkbe telefonál”, mert elfelejtett időben rálépni a fékre.
Igaz, hogy motoron ülve talán nagyobb a baleset valószínűsége, viszont az autósok is rendeszeresen követnek el baklövéseket, biciklivel is lehet közlekedési balesetet okozni, sőt, még a gyalogosokkal is megtörténhet a baj.
Ahogy mondani szokás, ez mind benne van a pakliban. Amit az ember megtehet, az az, hogy eleget tesz az összes biztonsági előírásnak, betartja a közlekedési szabályokat, törvényeket. Józanul vezet, mindig körültekintően és figyelmesen.
Sokszor azonban ez sem elég, mivel az úton (ahogy az életben is) bármi megtörténhet. Motorozás, autózás ide vagy oda, az embernek vigyáznia kell magára és másokra is.