Tizenkilencedik alkalommal tartották meg a Vőfélybált a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban, ahol vajdasági és magyarországi vőfélyek és vőfélynők találkoztak. Az eseményre több száz vend...
Közélet
A Magyar Szó Online csapata ismét egy különleges meglepetéssel készült kikapcsolódni vágyó Olvasóinak.
Ezúttal a Szentesi Sport- és Üdülőközpontba sorsolunk ki egy két fő részére érvényes szállásu...
Piroson szombaton 23. alkalommal tartották meg az immár hagyományos kocsonyafesztivált, amely az évek során Vajdaság egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé nőtte ki magát. A kocsonyfesztiválr...
Az újvidéki vasútállomás épülete előtti útkereszteződésben tegnap délben több száz polgár gyűlt össze, azokra emlékeztek, akik 15 hónappal korábban az előtető leszakadása következtében életüket ves...
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
Az...
Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy az állam idén változtat eddigi agrárpolitikáján, amelynek értelmében azok a gazdálkodók, akik többet fektetnek a termelésbe, több támogatást is kapnak majd az államtól. Emellett idén az állam először fogja számlákkal igazoltatni a támogatások felhasználását.

