A magyar egészségügyi rendszer évek óta az egyik legsúlyosabb társadalmi és politikai kihívása a döntéshozóknak. Hosszú várólisták, szakemberhiány, túlterhelt kórházak, magas elkerülhető halálozás. Ezek a problémák nap mint nap érintik a betegeket és az egészségügyi intézményekben dolgozókat. Az új kormány átfogó reformot ígér, önálló egészségügyi minisztériumot hozott létre, és a szakmai szervezetek bevonásával kezdte meg az egyeztetéseket az ellátás minőségének javításáról. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő elmondta véleményét az egészségügy helyzetéről.
Nem létezik a gyorsan, hatékonyan, olcsón hármas fogalom
„Tulajdonképpen most fogyott el a türelem. Tehát most épült le annyira a rendszer, hogy lépni kell. Ezért egy átfogó strukturális reformot ígértek a Tisza részéről az egészségügyben, amire egyébként szerintem nagyon komoly szükség van. Az az 500 milliárd forint, ami hamarosan érkezhet, sok mindenre nem lesz elég, ugyanis az egészségügy organikusan 200–300 milliárd forinttal, néha 500 milliárd forinttal eddig is növekedett évről évre. Tehát gyakorlatilag ez az organikus növekedésnek egy nagyon picit kibővített része lehet. Ez önmagában nem sok mindenre elég, ha azonban hozzátesszük azt, hogy a mindennapi sikkasztást – ami az egészségügyet is jellemzi – megszüntetik, tehát hogyha például azokat a központosított beszerzéseket, ahol eltűnik a pénz, meg tudják szüntetni, akkor ez egy jelentősebb összeg is lehet. Azaz ezzel az 500 milliárd plusszal egy jól szervezett egészségügyben egy jelentősebb megtakarítást lehet elérni, amit vissza lehet forgathatni a rendszerbe. Nyilván mindenki arra vár, hogy gyorsan és hatékonyan tudjon orvoshoz jutni, és hogy megkapja a szükséges ellátást. Nem létezik a gyorsan, hatékonyan, olcsón hármas fogalom, tehát ebből kettőt lehet általában megvalósítani, de most még ezen sem lehet gyorsan javítani, hiszen akkora elmaradás van az egészségügyben, hogy valószínűleg egy lassú folyamatnak nézünk elébe” – mondta a szakértő.
A 40–50 éves korosztály hiányzik a rendszerből
„A szakemberhiánnyal kapcsolatban azt érdemes kiemelni, hogy valóban – mint ahogyan azt az előző kormány hangoztatta – több orvos van a statisztika szerint 2010-ez képest ma a rendszerben, nagyon nem mindegy azonban, hogy hol helyezkednek el. Ezeknek a szakembereknek majdnem a fele vagy több mint talán a fele 70 éven felüli orvos, akik ügyelni jöttek vissza a rendszerbe bizonyos pozíciókra. A másik felét pedig azok az a rezidensek képezik, akik röghöz kötöttek, ők nem tudnak elmenni máshová. Viszont pontosan az a korosztály távozott, amely még nyitott, képes az új dolgok befogadására, és már megfelelő tapasztalattal is rendelkezik. Tehát ez a 40–50 éves korosztály az, ami kimenekült ebből a rendszerből, szóval távozott a magánellátás felé, mivel nyilván egy sürgősségi orvos, mint én, az nem nagyon tudott váltani. Röviden: nincs elég orvosunk, nincs elég ápolunk, nincs elég szakemberünk a rendszerben. Ezt kell megoldani” – hangoztatta Kunetz Zsombor.
Nyitókép: Pixabay



