Öten megsérültek abban a három, egymást követő robbantásos támadásban, amely szerda hajnalban történt az észak-görögországi Szalonikiben. Az egyszerű, kempinggázpalackokból készített robbanószerkezeteket a görög kormányzó Új Demokrácia párt három tisztségviselőjének, illetve politikusának otthona előtt helyezték el.
A robbanások hajnali 4 és 5 óra között történtek. A támadások célpontjai a párt szaloniki igazgatótanácsának elnöke, Ziszisz Joakimovics, a volt parlamenti képviselő Szavasz Anasztasziadisz, valamint a parlamenti képviselőjelölt Afroditi Nesztora lakóhelye voltak. Az első két robbanásban nem sérült meg senki, a harmadik helyszínen azonban két autó és egy motorkerékpár is kigyulladt, és öten megsérültek. A görög média szerint három nő égési sérülésekkel került kórházba, míg két személyt füstmérgezés, illetve légzési nehézségek miatt ápolnak. Az egyik sérült állapota súlyos.
A görög kormány szóvivője, Pavlosz Marinakisz úgy nyilatkozott, hogy a támadások emberéletek kioltására irányultak. A kormánypárt politikai bizottságának titkára hangsúlyozta, hogy nem egyszerű rongálásról, hanem terrorcselekményről van szó, amelynek elkövetői szerinte ölési szándékkal cselekedtek.
A Kathimerini értesülése szerint a nyomozást a görög rendőrség terrorellenes egysége vette át. Görögországban időről időre történnek robbantásos vagy gyújtópalackos támadások politikusok, rendőrök és más állami tisztségviselők ellen, amelyeket rendszerint szélsőséges militáns csoportokhoz kötnek. Az ilyen akciók többnyire anyagi kárral járnak, személyi sérülés azonban ritkán fordul elő. Tavaly júliusban pokolgép robbant a görög börtönőrök szakszervezeti vezetőjének szaloniki otthona előtt, két évvel korábban pedig Athénban egy magas rangú bíró házát őrző rendőr sérült meg egy hasonló támadásban.
Nyitókép: A robbanások hajnali 4 és 5 óra között történtek (Fotó: Pexels.com)



