Aleksandar Vučić szerb államfő a TV Informer műsorában ismertette az aktuális gazdasági mutatókat, a tervezett jóléti intézkedéseket, valamint a tisztségviselők ellenőrzésére szolgáló új internetes felület indulását. A bejelentett gyógyszerárcsökkentések kapcsán a Szerbiai Gyógyszerészi Kamara is állást foglalt, hangsúlyozva a szakmai szabályok betartásának fontosságát.
Az államfő több belpolitikai és gazdasági bejelentést tett kedden a csatornának adott nyilatkozatában. Vučić közölte, hogy várhatóan a hét végéig indul el a Ki vagy te? (Ko si bre ti) elnevezésű internetes felület, ahol a polgárok bejelenthetik a helyi és köztársasági tisztségviselők visszaéléseit. A portál létrehozása technikailag bonyolultabbnak bizonyult a vártnál, de a szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a közhivatalokban dolgozók felelősségteljesebben végezzék munkájukat, és erősödjön a közbizalom.
Arról is beszélt az államfő, hogy a júniusi költségvetési bevételek minden várakozást felülmúltak, ezért a kormány igyekszik az új támogatási csomag kifizetését egy hónappal korábbra hozni. Amennyiben ezt a pénzügyi helyzet lehetővé teszi, a nyugdíjasok, a szociálisan rászorulók, a veteránok és a gyermekpótlékban részesülők már szeptember elején megkaphatják a tervezett juttatásokat. Hozzátette, hogy a nyugdíjemelésre is a korábban tervezettnél hamarabb kerülhet sor.
Az elnök szerint a gyógyszerek árának csökkentése hosszú egyeztetések eredménye, és az intézkedés az infláció mérsékléséhez is hozzájárulhat. Ezzel kapcsolatban azonban megszólalt a Szerbiai Gyógyszerészi Kamara is, amely közleményében hangsúlyozta: a gyógyszerekről szóló nyilvános tájékoztatásnak minden esetben összhangban kell lennie a hatályos jogszabályokkal. A testület emlékeztetett arra, hogy a gyógyszer nem egyszerű áru, a patika pedig nem üzlet, hanem egészségügyi intézmény, ezért a gyógyszerek nyilvános bemutatásának és reklámozásának szigorú szabályai vannak.
Gazdasági kérdésekről szólva Vučić kijelentette, hogy Szerbiának a következő időszakban nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a hazai vállalatok megerősítésére, hogy azok felkészülten léphessenek be az Európai Unió egységes piacára. Szerinte az ország nem támaszkodhat kizárólag a külföldi befektetésekre, ezért új gazdaságpolitikai megközelítésre lesz szükség. Az államfő úgy fogalmazott, hogy a szerb gazdaság még nem elég erős a 27 uniós tagállam vállalataival folytatott versenyhez, ugyanakkor kedvező mezőgazdasági kilátásokat és az Expo-projektet is a jövő évi növekedés fontos tényezőinek nevezte.
Vučić közölte azt is, hogy Szerbia jelenleg közel ötmilliárd eurós pénzügyi tartalékkal rendelkezik, az államadósság a GDP 43,7 százalékát teszi ki, és a költségvetés esetleges módosítására csak a vártnál magasabb bevételek miatt kerülhet sor. Megismételte azt az álláspontját is, hogy a Szerb Haladó Párt támogatottsága növekszik, és ennek valódi mértékét a következő választások mutatják majd meg.
Nyitókép: Az államfő több bejelentést tett kedden az Informernek adott nyilatkozatában (Fotó: Beta)



