Leomlott egy támfal egy építkezésen a belgrádi Braće Jerković városrészben, a 26-os autóbusz végállomásának közelében, egy személygépkocsi pedig a keletkezett gödörbe zuhant – jelentette az N1 helyszíni tudósítója.
A környék lakói szerint a támfal egy része omlott le. Az építkezés közvetlen közelében számos lakóépület található.
Az érintett épületek lakóit kiköltöztették, jelenleg arra várnak, hogy megtudják, visszatérhetnek-e személyes tárgyaikért, illetve hol tölthetik az éjszakát.
Az N1 tudósítója szerint a beruházó is a helyszínen tartózkodik. Nagyszámú tűzoltó vonult ki, és a kommunális rendőrség munkatársai is jelen vannak.
Az építési területet rendőrségi szalaggal zárták le.
A helyiek korábban már panaszt tettek az illetékeseknél amiatt, hogy a 26L jelzésű autóbusz erre közlekedik, miközben a környéken tábla tiltja a tehergépjárművek forgalmát.
– Láttam, hogy leomlott, és egy hatalmas gödör keletkezett. A rendőröknek azt mondtuk, hogy saját felelősségünkre bemennénk a holminkért. Most további utasításokra várunk, hogy egyáltalán beengednek-e bennünket a személyes tárgyainkért – mondta az N1-nek Maja, aki az építkezés közelében lakik.
A környéken jelenleg torlódás alakult ki, a 26L jelzésű autóbusz pedig egyelőre nem haladhat át az érintett útszakaszon.
Loading Instagram...
Nyitókép: Egy autó a keletkezett gödörbe zuhant (Fotó: FoNet/n1info.rs/printscreen)



