Zentagunarason megtartották a XVII. Hagyományos Kukoricanapot. Az eseményt ezúttal is a Mag Hagyományápoló Egyesület szervezte más civil szervezetekkel együttműködve. Kicsit változtattak az eseményen – mondta lapunknak Pásztor Zoltán, az egyesület tagja.
– Az idén olyan rossz volt a kukoricatermés, hogy alig találni olyan parcellát, ahol a csöveket még kézzel lehet törni, mint régen. Emiatt nem is hívtunk vendégcsapatokat, hanem sokkal inkább a fiatalokra fókuszáltunk: a helyi Október 18-a Általános Iskola diákjait vontuk be, akiknek az idősebbek megmutatták, hogyan törték régen a kukoricát, miként vágták a szárat és kötötték a kévéket. A gyerekek csak így láthatják, hogyan zajlott régen a kukoricatörés. Ha nem szerveznénk ilyen alkalmakat, már nem is találkozhatnának ezzel a hagyománnyal, hiszen ma már mindent gépekkel végeznek – számolt be Pásztor Zoltán, majd arról is szólt, hogy kísérőrendezvényeket is tartottak a tájház udvarában. AA főzőversenyen az idén babot főztek csülökkel, a gyerekeket pedig a kukoricatörés után játékok és kézműves-foglalkozás várta.
A hangulatos díszítést a Csipkerózsa kézimunkacsoport készítette (Fotó: Lakatos János)
A kreatív programot a Csipkerózsa kézimunkacsoport irányította, amely ezúttal is az őszi terményhez kötődött: csuhésziromú, kukoricaszem közepű napraforgókat készítettek. A Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület sokféle játékkal készült a gyerekeknek. A hét állomásból álló programsorozaton volt zsákban ugrálás, madzagtekerés, kosárba dobás, valamint kukoricaválogatás, -morzsolás, -staféta és csutkacsavarás is.
A XVII. Hagyományos Kukoricanapot Zentagunarason a Magyar Nemzeti Tanács, Topolya község önkormányzata és a zentagunarasi helyi közösség támogatta. A főzőverseny díjazottjainak nyereményeit a topolyai Vénusz Városi Uszoda ajánlotta fel, a megmérettetéshez szükséges csülköt pedig a Rea hentesüzlet biztosította.
Nyitókép: A fiatalabbak az idősektől tanulták meg, hogyan kell kukoricát törni (Fotó: Lakatos János)



