2026. szeptember 23., szerda

Bábszínházi élménnyel kezdődött a tanév

Az idén is új előadással köszöntötték az óbecsei elsősöket

Az iskolakezdéshez kapcsolódó hagyományos bábszínházas körútjával az idén is vidám élménnyel köszöntötte az elsős diákokat az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör. A bábszínházi körút hétfőn Péterrévén és Bácsföldváron kezdődött, ahol a Samu Mihály, illetve a Svetozar Marković Általános Iskola elsős tanulói láthatták az előadást, kedden pedig az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola dreai kihelyezett tagozatába érkezett a produkció.

A turné ezúttal is a Perem Magyar Színházi Egyesület közreműködésével valósult meg. Rókus Zoltán színművész, az egyesület elnöke a Züm Züm, a kelekótya méhecske című tanulságos bábjátékkal lépett a gyermekek elé.

– Az elsősök fogadására minden évben új előadással készülünk, amelyet szeptember közepén mutatunk be. Arra törekszem, hogy évről évre jobb és látványosabb interaktív bábszínházi előadással örvendeztessük meg a kisdiákokat, ezért folyamatosan én is fejlesztem magam. Vannak olyan bábok, amelyek már két évvel ezelőtt elkészültek, és azóta vártak arra, hogy színpadra kerüljenek. Az idei előadás középpontjában a méhek állnak. Közeledik az ősz, elhervadnak a virágok, a kaptár pedig nem telt meg kellőképpen. Züm Züm ezért útra kel, hogy találjon egy virágos rétet. Kalandjai során különböző karakterekkel találkozik – mondta a színművész. Hozzátette, az előadás egyik fontos célja, hogy a szórakoztatás mellett tanítson is.

– Ennek érdekében látványos, többlépcsős díszletet készítettem, amely vizuális elemeivel is segíti a bábjátékot. A gyerekek egyik nagy kedvence az óriási méhkaptár. Az előadás minden alkalommal változik egy kicsit, hiszen figyelem, mire reagálnak a gyerekek, mit szeretnek, és ezekhez igazítom a játékot. Alapvetően tantermi előadásnak készült, színpadon azonban – ahogy Péterrévén is – valamivel visszafogottabbá válik. Az idei és a tavalyi előadással szeretném bejárni egész Vajdaságot, hiszen úgy érzem, szakmai tudásommal olyan produkciót tudok nyújtani a gyerekeknek, amelyekből játékos formában tanulhatnak is. Bárhol jártam eddig, mindig visszahívtak – mondta a színművész. 

Tojzán Báldy Eszter, az óbecsei Than Emlékház munkatársa elmondta, a kezdeményezés célja, hogy a legkisebbek számára a tanév első napjai és hetei ne csak az új feladatokról és az iskolai szabályokról szóljanak, hanem a mese és a színház élményével is emlékezetessé váljanak.

A gyermekhét alkalmából az óbecsei általános iskolák elsősei is megtekinthetik majd a Züm Züm, a kelekótya méhecske című bábjátékot. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A gyerekek nemcsak nézték, hanem aktívan alakították is a bábjátékot (Fotó: Kancsár Izabella)