Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) küldöttsége Topolyán járt a 2027-es U21-es Európa-bajnokságot megelőző harmadik munkalátogatás keretében. A delegáció megtekintette a TSC Arénát, amely a kontinensviadal idején Bácska Stadion néven szerepel majd, és a torna egyik helyszíne lesz.
A látogatás során Peter Nordström, az UEFA tornaoperációs részlegének eseményirányításért felelős csapatvezetője Szatmári Adriánnal, Topolya község polgármesterével egyeztetett a torna előkészületeiről, valamint az UEFA, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség és a helyi önkormányzat együttműködéséről.
Nordström a stadion bejárását követően elismerően nyilatkozott a létesítményről. Kiemelte, hogy a TSC Aréna már most magas szintű operatív felkészültséget mutat, és a stadion kialakítása jól szolgálja a csapatok, a média, a szervezők és a szurkolók igényeit. Mint fogalmazott, a létesítmény akár rövid időn belül is alkalmas lenne egy nemzetközi mérkőzés megrendezésére, csupán néhány operatív részlet pontosítása szükséges. Az UEFA képviselője külön méltatta a stadion méretét és infrastruktúráját. A médiaterek, a konferenciaterem, az öltözők, a kispadok és az egyéb kiszolgálóhelyiségek megfelelően tágasak, és a lelátók befogadóképességéhez viszonyítva is magas színvonalat képviselnek. Nordström szerint a stadion minden részletét tudatosan és funkcionálisan alakították ki. A létesítmény állapota szintén pozitív benyomást tett az UEFA delegációjára. Nordström hangsúlyozta, hogy a TSC Aréna több évvel a megnyitása után is újszerű, tiszta és rendezett benyomást kelt. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy a stadion üzemeltetői nagy figyelmet fordítanak minden részletre, és megfelelő gondossággal kezelik a létesítményt. Az UEFA képviselője arra is rámutatott, hogy az U21-es Európa-bajnokság nem csupán a mérkőzésekről szólhat. Fontosnak tartják, hogy a rendező városok a labdarúgáson túl is programokat és élményeket kínáljanak a szurkolóknak. Topolya ebből a szempontból kedvező helyszín lehet, hiszen a labdarúgás népszerű, a közönség pedig szenvedélyes, ugyanakkor családias hangulat is jellemzi a helyi sportéletet.
A TSC Aréna az elmúlt években már több alkalommal bizonyította, hogy képes rangos nemzetközi események lebonyolítására. A stadionban Konferencia Liga- és Európa-liga-mérkőzéseket is rendeztek, emellett több neves európai klub és a szerb válogatott is pályára lépett Topolyán.
Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere hangsúlyozta, hogy a 2027-es U21-es Európa-bajnokság megrendezése jelentős lehetőséget kínál a város és a közösség számára. Kiemelte, hogy Topolyán olyan stadion van, amely már bizonyította alkalmasságát a magas szintű nemzetközi mérkőzések lebonyolítására. A községi vezetőség célja, hogy a torna ne csupán sportesemény legyen, hanem lehetőséget teremtsen a községnek és értékeinek bemutatására is. Szatmári hozzátette, hogy Topolya teljes támogatást biztosít a rendezvény előkészítéséhez, és szoros együttműködésre törekszik az UEFA-val, a Szerbiai Labdarúgó-szövetséggel, valamint a TSC Labdarúgóklubbal. Hangsúlyozta, hogy a helyi közösség bevonásával szeretnék emlékezetessé tenni a kontinensviadalt, és minél több európai vendég számára megmutatni a város értékeit.
A munkalátogatás végén az UEFA, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség, Topolya község, a TSC és a stadion képviselői áttekintették az infrastruktúrával, a szervezéssel és az operatív feladatokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. A találkozó újabb lépést jelentett a 2027-es U21-es Európa-bajnokság topolyai mérkőzéseinek előkészítésében.
Nyitókép: Peter Nordström és Szatmári Adrián a TSC Arénában/btopola.org.rs



