A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum együttműködési megállapodást kötött Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában. Ez keretet biztosít a két intézmény között kialakult szakmai kapcsolatok további erősítéséhez, valamint elősegíti a közös örökségvédelmi, néprajzi és muzeológiai kezdeményezések megvalósítását. Az együttműködés kiemelt jelentőséget tulajdonít a vajdasági magyar tárgyi és szellemi kulturális örökség feltárásának, dokumentálásának, megőrzésének és szélesebb körű megismertetésének, a szakmai tudás és tapasztalat kölcsönös átadásának, valamint az örökségvédelemmel foglalkozó egyének és civil közösségek támogatásának.
Kormányos Gyöngyi és dr. Cseri Miklós igazgatók együttműködési megállapodást írtak alá a két intézmény között (Fotó: Gergely Árpád)
Az ünnepségen többek között jelen volt dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Juhász-Döme Andrea, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője, Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár, Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere, dr. Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója és Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója.
Az egybegyűltekhez Fremond Árpád szólt, aki beszédében úgy fogalmazott, mindig nagy megtiszteltetés eleget tenni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet meghívásának, hiszen aki figyelemmel kíséri a több mint két évtizedes munkáját, az tudja, itt szinte kivétel nélkül fontos és izgalmas dolgok történnek.
– A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet folyamatosan gyarapodik, fejlődik, újabb és újabb területeken vállal szerepet. Ennek ékes bizonyítéka a mai nap, amikor ismét egy fontos állomáshoz érkeztünk. Ezúttal az örökségvédelem, a tárgyi és szellemi örökségünk megőrzése került a figyelem középpontjába. Külön öröm számunkra, hogy ebben az intézet egy olyan szakmai partnert talált, mint amilyen a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Ez az együttműködés önmagában is fontos, de talán még fontosabb az, amit képvisel. Azt az üzenetet, hogy az örökségünk megőrzése közös magyar ügyünk, és hogy a határok nem választhatják el egymástól azokat, akik ugyanannak a kulturális örökségnek a hordozói és őrzői. A nyelvünk és a kultúránk meghatároz bennünket. Magyarságunknak egyik legfontosabb kifejezője éppen az a kultúra, amelyet elődeinktől örököltünk és amelyet nekünk kell továbbadnunk. Az örökség nem csupán a múltról szól, az örökség a jelenünk része és egyben a jövő felelőssége is. Ahogyan egy nagyapától örökölt zsebóra, vagy egy édesanyától ránk hagyott gyűrű az örökös számára nem pusztán egy tárgy, hiszen benne van az ember, aki azt használta, szerette, őrizte és végül továbbadta. Ugyanígy egy tájházban őrzött régi használati tárgy, egy népviselet, egy bútor vagy egy mezőgazdasági eszköz sem egyszerűen muzeális tárgy. Benne van egy családtörténet, benne van egy közösség élete, benne van egy térség múltja. És ugyanez igaz a napsugaras oromzatú házakra, a régi parasztházakra, a szecessziós épületekre, a régi utcákra és terekre. Ezekben nemzedékek munkája, tudása, ízlése, örömei és mindennapi küzdelmei vannak jelen – fogalmazott Fremond Árpád.
A szót dr. Juhász Bálint vette át és ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy ez az együttműködése nem most kezdődik, és nem is most ér véget, hanem az elmúlt időszak közös szakmai munkája kap most egy intézményes keretet. Mint mondta, a folytatás is intézményes lesz, és van mit folytatni.
Fremond Árpád ünnepi beszédében a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkásságát méltatta (Fotó: Gergely Árpád)
Fotó: Gergely Árpád
Dr. Juhász Bálint: Vajdaság sokszínűsége nem attól marad meg, hogy beszélünk róla, hanem attól, hogy teszünk érte. Megőrizzük, dokumentáljuk és továbbvisszük (Fotó: Gergely Árpád)
– A közösség emlékezete különös dolog. Elfér egy régi fényképen, egy hímzett terítő mintájában, egy padláson megőrzött használati tárgyban, vagy egy családi történetben is. Ezek az értékek csak akkor maradnak meg, ha valaki felismeri, összegyűjti, leírja, megőrzi és továbbadja. A VMMI küldetése eppen ez. Zentán van az otthona, de egész Vajdaságot szolgálja. Nem véletlen, hogy már maga ez az épület is Bácskát, Bánátot és Szerémséget egyszerre idézi. 2008 óta a Vajdasági Autonóm Tartomány társalapítóként is részt vállal ebben a munkában. Ez nem csak intézményi státuszt jelent, hanem felelősséget is. Felelősséget azért, hogy Vajdaság kulturális sokszínűségét ne csak értéknek nevezzük, hanem tegyünk is a megőrzéséért. Lehetőséget is jelent, hiszen a Kárpát-medencei magyarság területén egyedülállóként országos kisebbségi önkormányzata van a vajdasági magyarságnak, és olyan művelődési intézetet működtethet, mint a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Ez nem hobbiszervezet, nem polgárok egyesülete, hanem a szerb állam által támogatott, elismert és működtetett társalapított intézmény. Csak az elmúlt másfél évben hét helytörténeti és néprajzi gyűjteményt, illetve tájházat mértek fel Tornyostól Hertelendyfalváig. Tordán mintegy 500 tárgyat dokumentáltak, fényképeztek és láttak el pontos leírással. Dormán László fotóanyagából pedig közel 60 ezer fényképet dolgozott fel az intézet digitalizáló részlege. Nagy számok, de mögöttük apró egyéni történetek vannak. Emberek, családok, falvak, egy egész közösség emlékezete. S talán ez a digitalizálás igazi értelme is. Nem a múltat tesszük el valahová, hanem közelebb hozzuk a jövőhöz – mondta dr. Juhász Bálint.
Kormányos Gyöngyi a sajtó kérdésére röviden beszámolt a két intézet megállapodásáról. Mint mondta, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet nagyjából egy éve működik együtt a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal.
– A múzeum szakmunkatársai októberben látogattak Vajdaságba egy szakmai konferenciára és akkor találtuk meg azokat a közös szakmai pontokat, amelyekben együttműködhetünk. Másfél évvel ezelőtt kezdtük el a tájházaknak, illetve a helytörténeti gyűjteményt tartalmazó házaknak a felmérését, a népi tárgyi örökségeknek a felmérését, adatbázisba vételét, metaadatolását. Ez lesz az egyik közös szakmai pont, ahol együttműködünk, az örökségvédelem területén a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal. Ők is elsősorban a népi építészettel, valamint a tájházakban őrzött népi tárgyi örökség megóvásával foglalkoznak, emellett pedig számos szakmai képzést is szerveznek. Az együttműködéstől azt reméljük, hogy Vajdaságban is lesznek olyan érdeklődők és szakemberek, nem feltétlenül csak néprajzkutatók, akik szeretnék bővíteni módszertani ismereteiket, és az újonnan megszerzett tudást a helyi örökségvédelemben is hasznosítani tudják. Ezzel szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak a magánszemélyeknek, művelődési egyesületeknek és civil szervezeteknek, amelyek tájházakat, illetve helytörténeti vagy néprajzi gyűjteményeket gondoznak és őriznek – mondta Kormányos Gyöngyi.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum részéről dr. Cseri Miklós arra mutatott rá, hogy mindkét intézmény egy örökségen dolgozik, ami nem más, mint a magyar nemzeti örökség. Mint mondta, mindenki a saját területén gyűjt, megőriz, továbbad és átörökít.
Dr. Cseri Miklós (Fotó: Gergely Árpád)
Fotó: Gergely Árpád
Kormányos Gyöngyi (Fotó: Gergely Árpád)
– Mi a teljes nyelvterületre vonatkozóan készítjük el azokat az adatbázisokat, kutatásokat, továbbképzéseket és oktatásokat, amelyekkel ezt a kérdést elősegítjük, de ezt mi magunk Szentendréről nem tudnánk végezni, tehát olyan partnerekre van szükségünk, akik helyben nagyobb helyismerettel, tudással és szakértelemmel rendelkeznek. Az eddigi tapasztalatok és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a zentai kollégák által bemutatott példák alapján úgy látjuk, ez a partneri együttműködés akár egy olyan példaértékű pilotprogram is lehet, amely később más magyarországi vagy határon túli közösségek örökségének feltárásában és feldolgozásában is mintául szolgálhat – fogalmazott dr. Cseri Miklós.
A program folytatásában Nemzetiségi értékek a kisebbségi létben címmel szakmai kerekasztal-beszélgetésre került sor a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum képviselői és a vajdasági résztvevők között.
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele



