2026. szeptember 23., szerda

Ajándék a rászorulóknak

Jótékonykodott a zentai Rotary Club

A zentai Rotary Club szerdán, a kora délutáni órákban látogatta meg a helyi Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetét a székhelyükön, hogy átadják nekik az adományba vitt kerti bútorokat. 

Antal Attila, a zentai Rotary Club jelenlegi titkára kérdésünkre elmondta, hogy már negyedik alkalommal támogatják a civil szervezetet:

– A Tiszavirág Fesztiválon felállított standon adományokat gyűjtöttünk a támogatóktól. Az itt összegyűlt pénz egyik részéből két padot, két asztalt, illetve hat darab széket, valamint egy összecsukható sátrat vásároltunk.

Hozzátette, hogy a fesztiválon összegyűjtött összeg másik részét Deák Krisztián gyógykezelésére fordították.

Csontos Bata Mártától, a Kéz a Kézben civil szervezet elnökétől megtudtuk, hogy az adománnyal régi álmuk vált valóra:

– Nagyon régóta vágytunk már egy kerti pavilonra, székekre, asztalokra. Ennek köszönhetően kint az udvaron is tudunk majd foglalkozásokat tartani, illetve a mindennapos kávét, uzsonnát is elfogyaszthatjuk majd itt. Ha szép az idő, szívesen vagyunk az udvaron, így most nagy öröm, hogy az adomány segítségével még többet lehetünk a jó levegőn.

Hozzátette azt is, hogy az elmúlt héten az egyesületben alkotótábor folyt, ami a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. Pénteken és szombaton kosarat fontak, hétfőn és szerdán pedig agyagoztak és a gölöncsér mesterséggel ismerkedtek, a támogatási összeg fennmaradó részéből pedig a résztvevők ebédjét finanszírozták. A nagy munka után az ellátottak izgatottan várták a kerti pavilon érkezését, hogy az új asztalok körül, kellemes árnyékban fogyasszák el a jól megérdemelt édességet.

Az elkövetkező időszak egyébként igencsak zsúfolt lesz a Kéz a kézben szervezet számára: sportfoglalkozásokon, drámafesztiválon vesznek részt, és egy egész napos kirándulást is terveznek.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ellátottak és dolgozók együtt örülnek az új pavilonnak (Fotó: Gergely Árpád)