Az Opti-Bike 3 projekt részeként 4,2 kilométer kerékpárút épült ki Palicson és Királyhalmon, de több egyéb beruházás is megvalósult. A projekt célja, hogy fejlessze a régió biciklis turizmusát, és hogy minél jobb feltételeket teremtsen a kerékpározáshoz, mint gazdaságos és környezetbarát közlekedési módhoz. A projekttel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak, amelyen megismerhettük azt a tanulmányt, ami a kerékpáros turizmus lehetséges fejlesztésére fókuszál, ugyanakkor bemutatták azt az alkalmazást is, amit az Opti-Bike 3 során dolgoztak ki.
Újhelyi Ákos projektmenedzser szavai szerint az eddigi három Opti-Bike projekt részeként több mint 14,5 kilométer bicikliút épült Kelebián, Hajdújáráson, Királyhalmon és Palicson.
Újhelyi Ákos bemutatja az új mobiltelefonos alkalmazást (Fotó: Benedek Miklós)
– Az aszfaltozást befejeztük Palicson is, még csak a vertikális jelzések kihelyezése vár ránk. Ezzel elmondhatjuk, hogy 4,2 kilométernyi kerékpárutat építettünk az Opti-Bike 3 projektben. Emellett Hajdújáráson egy biciklis hidat építettünk, egy kerékpáros pihenőt alakítottunk ki, amit az elkövetkező napokban szerelünk fel, valamint két biciklis számlálót is felállítottunk Hajdújáráson és Palicson – mondta Újhelyi Ákos, hozzátéve, hogy az Opti-Bike 1 projekt részeként húsz kilométernyi bicikliút építésének terveit készítették el, így a jövőben Ludason, valamint Szabadkán a Partizán bázisok és az 51. hadosztály utcában is bővíthetik a hálózatot.
Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere felszólalásában a biciklizés népszerűsítésének fontosságát hangsúlyozta.
– Szabadka a biciklisek városa, és területén körülbelül ötven kilométernyi bicikliút található. Fontos, hogy a városon belül is javítsuk a kerékpárutak hálózatát. Hangsúlyt kell fektetni a kerékpározás népszerűsítésére is, főleg a fiatalabb generáció körében, hogy megint trendi legyen mondjuk biciklivel menni iskolába, hisz látjuk azt, hogy mennyire káoszos a forgalom az iskolák körül reggel, délben és este – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy Szabadka komoly eredményeket ért el az Interreg – IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködés Programban, és ezzel egy fontos partnere lett annak.
A sajtótájékoztató résztvevői (Fotó: Benedek Miklós)
A projekt részeként elkészült a Piacelemzés, valamint a kerékpáros turisztikai márka és turisztikai termék fejlesztése az EuroVelo 13 útvonal mentén az OPTI-BIKE 3 projekt keretében című tanulmány, amit annak szerzői, Lányi Hnis Izabel közgazdász és dr. Fazekas Tibor egyetemi tanár ismertetett meg a jelenlévőkkel. Mint hallottuk a tanulmány nagy figyelmet szentelt a közlekedésbiztonságnak, valamint a biciklizés népszerűsítésének. A tanulmányban külön fejezetet szenteltek új kerékpáros útvonalak kialakítására. A szerzők olyan túrákat irányoztak elő, amelyek Szabadka Város látnivalóit mutatnák be több szemszögből, így például építészeti és történelmi útvonalakat Szabadka központjában és Palicson, valamint tájélményeket nyújtó túrákat a Ludasi- és a Palicsi-tó környékén. A tanulmány emellett ajánlásokat fogalmaz meg a kerékpáros turizmus népszerűsítésére, valamint azon vendéglátóipari létesítmények felé is, amelyek az említett túraútvonalak mellett helyezkednek el. A tanulmány teljes szövege Szabadka Város honlapján olvasható el három nyelven.
A sajtótájékoztató részeként bemutatták azt a mobiltelefonos alkalmazást is, amely a projekt részeként született meg, és többek között a tanulmányírók által kidolgozott túrák pontos útvonalát is tartalmazza. Mindezt egy LED-kijelzőn prezentálta Újhelyi Ákos, aki azt is hozzátette, hogy a szóban forgó kijelzőt hamarosan Hajdújáráson helyezik ki.
Nyitókép: Az új bicikliút Palicson (Fotó: Benedek Miklós)



