2026. szeptember 23., szerda

Összekapaszkodva a közösséggel

Magyarkanizsán több mint ötven vállalkozás született a Prosperitati Alapítvány segítségével

A cikkhez képgaléria tartozik.

Szerda délután két vállalkozást tekintett meg dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke Magyarkanizsán. A rövid körútra Fejsztámer Róbert, a VMSZ községi szervezetének elnöke is elkísérte, és együtt tekintették meg azokat a fiatal cégtulajdonosokat, akik a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően valósíthatták meg álmukat.

Mindkét helyszín Magyarkanizsa központjában található, a legforgalmasabb pontokon. Először a For your Beauty kozmetikai szalonba tértek be, mely Dani Zsuzsanna vállalkozása. A 2020-ban indított cégben kozmetika, testkezelés, szolárium és műkörmös szolgáltatás is található. A vállalkozó hölgy elmondta, hogy a startup pályázatnak köszönhetően vághatott bele ebbe az üzletbe, és a későbbiekben a mentorprogramban is részt vett.

A Pizza Brothers a magyarkanizsai Fő utcán tevékenykedik (Fotó: Ótos András felvétele)

A Pizza Brothers a magyarkanizsai Fő utcán tevékenykedik (Fotó: Ótos András felvétele)

A másik kis cég két embert foglalkoztat. A Pizza Brothers, ahogy a neve is mondja két testvér vállalkozása, akik főállásban dolgoznak a pizzázóban. Csernák Zsolt, a testvérpár egyike elmondta, hogy 2020-ban pályáztak és hűtőt, gyúrógépet, multifunkcionális reszelőt, szeletelőgépet és pizzakályhát vásároltakj.

Dr. Juhász Bálint hangsúlyozta, két vállalkozást tekintettek most meg abból a több mint ötvenből, ami a községben elindulhatott az elmúlt időszakban.

– Amikor azt mondjuk, hogy a munkánk eredményével el tudunk számolni, akkor erre gondolunk. Kettő abból a közel hétszázból, amelyeknek az elindulását az elmúlt tíz évben segítettük. A Covidban kzdték és sikeres vállalkozássá váltak. Családoknak adnak biztos megélhetést. Szemmel láthatóan jó alapot adott nekik a képzés, és jól fektették be a forrásokat is, megfelelő eszközöket vettek, amivel tudják pörgetni a vállalkozást. A magyar összefogás azt jelenti, hogy összekapaszkodunk a közösségünkkel, vállalkozások indításával és fejlesztésével segítjük a fiatal családokat. Ez segíthet abban, hogy itthon keressék a boldogulást, és itthon érvényesüljenek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kozmetikai szalon széles körű szépülési lehetőséget nyújt (Fotó: Ótos András felvétele)