A Vajdasági Regionális Orvosi Kamara (RLKV) bejelentette, hogy segítséget nyújt minden olyan orvosnak, aki ellen a belgrádi Felső Ügyészség (VJT) vádat emelhet, közli a 021.rs hírportál.
A kamara közleménye szerint a VJT bejelentette, hogy vádat kíván emelni azokkal az orvosokkal szemben, akik egészségügyi ellátásban részesítették a március 15-i belgrádi tüntetés után olyan panaszokkal jelentkező polgárokat, amelyek állítólag a hangágyú alkalmazásának következményei voltak.
– Kizárólag törvényes, etikai és szakmai kötelezettségének megfelelően eljárva a Vajdasági Regionális Orvosi Kamara kijelenti, hogy minden rendelkezésére álló jogi és intézményi segítséget megad azoknak a kollégáknak, akik ilyen jellegű nyomásnak vannak kitéve, védelmezve szakmai függetlenségüket és méltóságukat – áll a közleményben.
Hozzátették, hogy minden olyan orvos védelmében fellépnek, akinek szakmai munkáját nem szakmai indokok alapján próbálják megkérdőjelezni. Az RLKV szerint független és felelős szakmai intézményként kötelességük megvédeni tagjaikat, valamint minden beteg jogát arra, hogy félelem nélkül részesülhessen egészségügyi ellátásban, anélkül, hogy az ellátást végző orvos emiatt esetleges büntetőeljárástól tartson.
A VJT által indított előzetes vizsgálat keretében eddig több közéleti személyiséget is kihallgatásra idéztek, akik korábban azt állították, hogy a hatóságok hangfegyvert vetettek be a március 15-i tüntetésen.
A meghallgatottak között van Aleksandar Radić katonai elemző, Aleksandar Olenik ügyvéd és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke, valamint Dejan Zlatanović, a Srbin info hírportál főszerkesztője.
Nyitókép: Az orvosi kamara jogi és intézményi támogatást nyújtana azoknak, akik ellen vádat emelhetnek a március 15-i tüntetésen ellátott betegek miatt (Fotó: pixabay.com)



