2026. július 1., szerda

Az utcán felejtett, több tízezer euró értékű festmény adott vissza egy spanyol turista

Az utcán felejtett, több tízezer euró értékű festmény adott vissza egy spanyol turista tulajdonosainak – számolt be az esetről a Diaro de Sevilla című napilap szerdán.

Az 57 éves férfi sevillai nyaralásán, az utcán találta Joaquín Sorolla (1863-1923), híres spanyol festő alkotását, ám elmondása szerint ezzel akkor még nem volt tisztában, csupán a kép kerete tetszett meg neki, ezért magával vitte.

„Mivel rengeteg a másolat és a hamisítvány, sosem gondoltam volna, hogy eredeti Sorolla-festményről van szó, ám megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, amely megerősítette, hogy akár az is lehet" – nyilatkozta.

A férfi Murciába hazatérve a hírekben látta, hogy a rendőrség keresi a festményt, amelynek eltűnését tulajdonosai jelentették. A család még plakátokat is kihelyezett, jutalmat ígérve a becsületes megtalálónak.

Kiderült: a képet véletlenül hagyták az utcán a garázsbejárat mellett, amikor egy pillatanra letették, hogy bepakoljanak az autójukba.

A turista ezután értesítette a rendőrséget, a festmény pedig már vissza is került tulajdonosaihoz.

A két csónakot ábrázoló, kisméretű kép értékét 30 ezer és 60 ezer euró közötti összegre becsülik.

A család számára emellett nagy érzelmi értékkel is bír, mivel felmenőik a művésztől kapták az alkotást, személyre szóló dedikációval ellátva.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az 57 éves férfi sevillai nyaralásán, az utcán találta Joaquín Sorolla (1863-1923), híres spanyol festő alkotását (Fotó: pixabay.com/Illusztráció)