2026. július 1., szerda

Közel 20 millió dinár az Európa Kollégium felújítására

– Közel 20 millió dinárt biztosítunk az újvidéki Európa Kollégium felújítási munkálataira! – közölte a Facebookon dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke.

Bejegyzésében azt írta: az Európa Kollégium immár több mint egy évtizede szolgálja a vajdasági magyar közösséget. Az elmúlt 11 évben több mint 1500 vajdasági magyar fiatal értelmiségi képzéséhez járult hozzá azzal, hogy nemcsak korszerű kollégiumi elhelyezést, hanem közösséget, biztonságot és fejlődési lehetőséget is biztosított számukra. Ma 380 hallgató otthona, és továbbra is teljes kihasználtsággal működik – szögezte le.

Egy ilyen intenzíven használt intézmény esetében természetes, hogy idővel szükségessé válik a felújítás. A Tartományi Kormány ezért közel 20 millió dinárt biztosít a hőtechnikai rendszer korszerűsítésére, a kazánház szelepeinek cseréjére, valamint az ezekhez kapcsolódó kőműves- és festési munkálatok elvégzésére – tette hozzá.

– A Vajdasági Magyar Szövetség számára kiemelt cél, hogy közösségünk stratégiai intézményei hosszú távon is biztonságosan és magas színvonalon működhessenek. Az Európa Kollégium az egyik legfontosabb ilyen intézményünk, hiszen a vajdasági magyar fiatalok itthoni boldogulását és értelmiségi utánpótlását szolgálja – írta.

– Továbbra is azért dolgozunk, hogy a vajdasági magyar fiatalok számára biztosított legyen a korszerű, biztonságos és minőségi tanulási környezet, amelyre a jövőnket építhetjük – áll dr. Juhász Bálint bejegyzésében.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dr. Juhász Bálint Facebook-oldala