Levendulás kézműves-foglalkozással zárult Topolya Község Művelődési Házának munkaközössége által koordinált Június lilában 2026 elnevezésű program. Csípe Tímea igazgatónő elmondta, úgy érzi, hogy a levendulaültetvény immár a topolyai nyár szerves részévé vált, többen várják és aktívan kísérik a szüretet és a köré szervezett díjtalanul látogatható rendezvényeket. Az elmúlt hetekben is nagyon sokan megfordultak a művésztelepen, akik sok pozitív energiával távoztak, és hagytak is maguk után, amivel a munkaközösséget motiválták a folytatáshoz.
– A szüretnek mint a kísérőprogramoknak vannak már megszokott vendégei, és új arcok is érkeznek. Az idén egyfajta rendszert vezettünk be a kísérőprogramok szervezésében, és ez úgy tűnik, amellett, hogy a munkaközösségünknek is megkönnyítette a dolgát, a virág- és művészeteket kedvelő közönségünknek, a rekreációt kereső polgároknak is áttekinthetőbbé tette azok sorát. Annál is inkább, mert a június sűrű hónap, iskolai ballagásokkal, családi, vallási ünnepekkel. Az idén az időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk, a hűvös tavasz miatt kicsit később kezdődött meg a virágzás, de ez szerencsére nem jelentett fennakadást. És volt egy koncert, amelyet az eső miatt kénytelenek voltunk az épületben megtartani. Az előttünk álló napokban leszedjük a virágokat, és ebből majd gazdálkodik a Művelődési Ház. Szárítjuk és feldolgozzuk a levendulát, többek között illatosítók, szappanok és szörp készül belőle, a kézműves-foglalkozásaink alapanyagának is felhasználjuk, valamint hobbiszinten, belső felhasználásra szeretnénk olajat készíteni – kezdte a beszélgetést Csípe Tímea, aki arról is szólt, hogy ugyan nem kifejezetten a levendulaültetvény miatt került kihelyezésre a művésztelep udvarában a játszótéri elem, de már a szüret idején is nagyon jó szolgálatot tett. A gyermekeket lekötötte, amíg a szülők mással voltak elfoglalva, és valahogy úgy tűnik, az idén többen érkeztek a fiaikkal, lányaikkal. Az idén olyan csoportok és munkaközösségek is felkeresték a levendulást, amik csapatépítő, úgynevezett team building programra érkeztek. Óvodás évzáró ünnepséget is tartottak a művésztelepen. Az elmúlt négy hétben igyekeztek változatos stílusú előadókat vendégül látni, és ezt a színes zenei kínálatot szeretnék fenntartani jövőre is. Közkedveltek voltak az úgynevezett fotópontok, fehér kerékpárokat és virággal díszített boltíves padot is kihelyeztek. Ezeket a fotópontokat jövőre bővíteni szeretnék. Illetve a következő szezonra igyekeznek megfogadni azt a feléjük intézett konstruktív kritikát, hogy jelzőtáblák hiányában a környéken nem járatos egyéneknek nagyon nehéz odatalálni a Topolyai Művésztelepre.
– A következő szezonra igyekszünk jelzőtáblákkal jelölni az útvonalat. Amit még kiemelnék, hogy az idén ötödik évfordulóját ünnepli a telep, és ez azt jelenti, hogy némelyik levendulabokor már pótlásra szorul. Részben sikerült bizonyos számú tő lehelyezése, hogy a rendezvényeinken résztvevőkben ne okozzon hiányérzetet az ültetvény esetleges gyérsége – tette hozzá az igazgatónő.
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana



