Különleges zenei élménynek adott otthont a zentai Jézus Szíve-templom a múlt hétvégén, ahol német zeneszerzők orgonára írt művei csendültek föl Julian Emanuel Becker előadásában. A mindössze huszonegy éves művész Hannoverben született, és rendkívül korán nemzetközi figyelmet kapott: már tizenévesen rangos európai versenyek díjazottja lett, többek között első díjat nyert a Johann Sebastian Bach Nemzetközi Versenyen. Tehetségét számos első díj, ösztöndíj és elismerés kíséri, emellett orgona- és zongoratanulmányai mellett zeneszerzőként is aktív.
A fiatal orgonista Johann Sebastian Bach, Felix Mendelssohn Bartholdy és Julius Reubke műveit adta elő Zentán. A hangverseny előtt arról kérdeztük, hogyan fedezte fel az orgona világát, hogyan viszonyul a hangszerhez, a zenéhez és a közönséghez, és milyen szakmai utat lát maga előtt.
Hogyan lettél zenész, és hogyan szerettél bele az orgonába?
– Zenész családból származom, a szüleim akkoriban és most is a hannoveri konzervatóriumban tanítanak. Már nagyon korán, négyévesen zongoráztam, de eltartott néhány évig, míg beleszerettem az orgonába. Az orgonarepertoár mindig is lenyűgözött, különösen Johann Sebastian Bach zenéje, és ez az, ami miatt tizenkét évesen az orgona felé fordultam. Hamar megszerettem a hangszert, és ez a szerelem még ma is tart.
A Zentán előadott műsorban van olyan darab, aminek különleges jelentősége van számodra?
– Valójában mindegyik jelentőségteljes, de ha egyet ki kellene emelnem, Julius Reubke szonátáját mondanám. Reubke Liszt Ferenc egyik fiatal tanítványa volt, de már nagyon korán, 24 évesen meghalt. Mindössze két nagyobb művet írt, a zongoraszonátát és az orgonaszonátát. Mindkettő félórás darab. Az orgonaszonáta különösen megható, mert a 94. zsoltár szövegét követi, ami a bosszúról és a szenvedésről szól, emellett egy kicsit önéletrajzi is, hiszen a zeneszerző fiatalon elhunyt tuberkulózisban. Hihetetlen energia van ebben a műben, hosszú zenei ívek és rendkívül kifejező zenei nyelv jellemzi, sőt még Liszt és Wagner hatása is érzékelhető rajta. Reubke alkalmazkodik az orgonához, ami abban az időben forradalmi volt, a darabon belül folyamatosan változik a regiszter, vagyis a hangszín, épp úgy, ahogy egy zenekarban is változik, melyik hangszer játszik éppen.
Sok és sokféle közönség előtt játszottál már. Mit jelent számodra a miénkhez hasonló kisebb közösségek előtt föllépni?
– Számomra nem igazán a közönség mérete a mérvadó, inkább az, hogy az emberek hogyan fogadják be a zenét, hogyan hallgatják, hogyan kapcsolódnak hozzá. A zentai Jézus Szíve-templom gyönyörű, nagyon szép az orgona is. Történelmileg tudjuk, hogy a nagy zeneszerzők sem mindig csak hatalmas koncerttermekben és katedrálisokban játszottak, hanem kastélyokban, kisebb helyeken, kisebb templomokban is. Főként Johann Sebastian Bach. Ezért úgy gondolom, hogy nagyon életszerű ezeket a darabokat ebben a felállításban játszani.
Van kedvenc orgonád?
– Nagyon nehéz erre válaszolni, mert az orgonánál minden repertoár más és más hangszert kíván. Ezért a Bach-darabokhoz másik orgonát választanék kedvencnek, mint César Franck műveihez, és megint másikat Max Reger vagy Olivier Messiaen darabjaihoz. Lipcse környékén van néhány csodálatos orgona. Például a Tamás-templomban (Thomaskirche), ahol maga Bach is dolgozott, két orgona van, amelyek ugyan nem az ő idejéből valók, de gyönyörűen egyesítik a barokk és a romantikus stílust. Nagyon szerencsés vagyok, hogy lehetőség nyílt arra, hogy év elején ott vegyem föl a hanganyagot a CD-mhez, ami majd októberben fog megjelenni.
Ami a zenét illeti, merre látod magad a jövőben?
– Van többféle lehetőség. Németországban vannak templomi és katedrálisi orgonista állások, de talán inkább a tanítás felé fordulnék, például egy konzervatóriumban. Emellett persze továbbra is szeretnék koncertezni, és akár kottakiadások szerkesztésével vagy zenetudományi kutatásokkal is foglalkoznék.
Nyitókép: Julian Emanuel Becker az orgonánál/Fotó: Gergely Árpád
