Írország a mai naptól nyolcadik alkalommal tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. A dublini kormány programja a versenyképesség, a biztonság és a közös európai értékek megerősítésére, valamint az unió következő többéves költségvetésének előkészítésére összpontosít – tudósít a Tanjug.
Az ír elnökség szerint az Európai Unió jelenleg instabil és komoly kihívásokkal teli nemzetközi környezetben működik. A legfontosabb kihívások között említik az ukrajnai háborút, a közel-keleti válságokat, a magas energiaárakat és az erősödő geopolitikai feszültségeket. Ennek megfelelően az elnökség három kiemelt területre – a versenyképességre, az európai értékekre és a biztonságra – helyezi a hangsúlyt, gyorsabb és összehangoltabb uniós döntéshozatalt sürgetve. A „Erő az egységben” jelmondat jegyében Írország folytatni kívánja az egységes piac reformját, csökkentené a vállalkozások adminisztratív terheit, erősítené az energiabiztonságot, ösztönözné a digitális átállást és a mesterséges intelligencia fejlesztését, valamint bővítené a kereskedelmi kapcsolatokat a megbízható partnerekkel.
Az elnökség egyik legfontosabb feladata a 2028–2034-es időszakra szóló többéves uniós pénzügyi keretről (MFF) szóló megállapodás előkészítése lesz. Ez határozza meg az EU következő évtizedének költségvetési szerkezetét és finanszírozási prioritásait, beleértve a közös agrárpolitikát és a kohéziós politikát is. A versenyképesség javítása érdekében Dublin előmozdítja az „Egy Európa, egy piac” kezdeményezést, amely az egységes piac működését akadályozó korlátok lebontását, a szabályozás egyszerűsítését, a tőkepiacok integrációját és az adminisztratív terhek csökkentését célozza.
Nyitókép: A dublini kormány programja a versenyképesség, a biztonság és a közös európai értékek megerősítése (Fotó: Pexels.com)



