2026. július 1., szerda

Egy egyetemista képzése akár évi 1,2 millió dinárba is kerülhet az államnak

A legnagyobb költséggel a művészeti, az orvosi és a műszaki képzések járnak, miközben több, jó elhelyezkedési lehetőséget kínáló szakon idén is betöltetlenek maradtak a költségvetéses helyek. Szerbiában egy állami tandíjas egyetemi hallgató képzése évente akár több mint egymillió dinárba is kerülhet – írja a Szerbiai RTV.

Az Oktatási Minisztérium idei költségvetése 425,4 milliárd dinár, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ebből több mint 95 milliárd dinárt fordítanak a felsőoktatás finanszírozására. Az összegből fedezik az oktatók és az adminisztratív dolgozók bérét, az intézmények fenntartását, a laboratóriumok és könyvtárak fejlesztését, a felszerelések beszerzését, valamint a tudományos tevékenységet. A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint Szerbiában jelenleg mintegy 250 ezer egyetemista tanul, közülük körülbelül 95 ezren állami finanszírozásban részesülnek.

A legdrágább képzés a Képzőművészeti Karon folyik: egy hallgató éves oktatása – a kollégiumi elhelyezés és a menzai étkezés támogatásával együtt – megközelítőleg 1,27 millió dinárba kerül. Az Orvostudományi Karon ez az összeg mintegy 1,14 millió dinár, elsősorban a laboratóriumi gyakorlatok és a felhasznált orvosi anyagok miatt. Az Elektrotechnikai Karon egy költségvetéses hallgató képzése évente körülbelül egymillió dinárt emészt fel, főként a korszerű számítástechnikai eszközök és szoftverlicencek beszerzése miatt.

A felvételi vizsgák lezárultával ugyanakkor több belgrádi állami karon is üresen maradtak a helyek. A Belgrádi Egyetem adatai szerint 15 karon nem sikerült minden helyet betölteni, sőt egyes szakokra alig jelentkeztek hallgatók. A legszembetűnőbb példa az Erdészeti Kar faipari technológia szakja, ahol a száz meghirdetett helyre mindössze 27-en jelentkeztek. Pedig a szakemberek szerint a végzettek kezdő fizetése elérheti a 150 ezer dinárt, és a faiparban, a bútorgyártásban, valamint a külkereskedelemben is jó elhelyezkedési lehetőségek várják őket.

Hasonló a helyzet a Speciális Nevelési és Rehabilitációs Karon is. Míg a logopédia továbbra is rendkívül népszerű, a gyógypedagógiai szakokon számos hely maradt betöltetlen. A szakemberek szerint a gyógypedagógusok iránt folyamatos a kereslet, a magánpraxisban dolgozók óradíja pedig legalább 30 euró.

Közben a Belgrádi Egyetem továbbra is várja a kormány döntését az idei költségvetéses felvételi keretszámokról. Az egyetem vezetése szerint a kvótákat a felvételi pályázatok meghirdetése előtt kellett volna elfogadni, ezért a késlekedés sérti a felsőoktatási törvény rendelkezéseit, és megnehezíti a következő tanév tervezését. Az intézmény vezetése emellett aggodalmát fejezte ki a felsőoktatási rendszer tervezett átalakítása és az új felsőoktatási törvény előkészítése miatt is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A felvételi vizsgák lezárultával több állami karon is üresen maradtak a helyek (Fotó: Pexels.com)