2026. július 1., szerda

Tűvel, cérnával

Varrótábort tartottak Felsőhegyen

A felsőhegyi művelődési otthonban mintegy harminc gyermek igyekezett elsajátítani a varrás fortélyait a Felsőhegyi Könyvtár Kör Erre varrjál gombot! elnevezésű táborában. Ottjártunkkor a művelődési otthon nagytermét a varrógépek halk zakatolása, a gyermekek beszélgetése és a serény munka hangjai töltötték be. Miközben a résztvevők egy része odabent szorgoskodott, a többiek az épületet körülölelő parkban csoportos játékokkal pihenték ki a varrás fáradalmait.
Kormos Eleonóra, a felsőhegyi civil szervezet alelnöke elmondta, hogy az idén ötödik alkalommal tartották meg a tábort, amelynek előkészületeit már az előző télen megkezdték.
– A kiállításokon megfigyeljük, milyen munkákat várnak el. Ezután megtervezzük az elkészítendő darabokat, leszabjuk az anyagot, majd meghirdetjük a tábort – magyarázta Kormos Eleonóra, hozzátéve, hogy évente több mint harminc gyerek jelentkezik a táborba. Mint mondta, a legkisebbekre különösen oda kell figyelniük, hiszen még csak most tanulják, hogyan bánjanak biztonságosan a tűvel és a cérnával. Ennek ellenére rendkívül ügyesek, és gyorsan elsajátítják a varrás alapjait.
– Természetesen vannak haladóink is, akik már egészen komoly munkákat készítenek. Akik először érkeznek hozzánk, azokkal az alapoktól kezdjük a foglalkozást. Nemcsak ülünk és varrunk egész nap, hanem a játékra, a mozgásra és a szórakozásra is szakítunk időt – tette hozzá.
Az egyesület alelnöke szerint a szervezők rengeteg pozitív visszajelzést kapnak. A szülők és a nagyszülők egyaránt hasznosnak tartják a tábort, és különösen nagyra értékelik, hogy a szervezők továbbadják a varrás hagyományát.
– Fontos, hogy a gyermekek szükség esetén legalább egy gombot fel tudjanak varrni, vagy meg tudják javítani az elszakadt ruhájukat – mondta Kormos Eleonóra, hozzátéve, hogy a gyerekeket a varrógép használatára is megtanítják. A foglalkozásokon a népi kézimunka különféle mintáival és technikáival is megismerkedhetnek a résztvevők.
– A néphagyományok ápolásán keresztül különféle motívumokat mutatunk meg nekik. Minden évben mást hímezünk, az idén pedig kis levendulás zacskókat készítettünk – mondta az alelnök.
A táborban nemcsak felsőhegyi gyerekek vettek részt, hanem Zentáról is érkeztek fiatalok. Tavaly egy kizárólag angolul beszélő kislány is bekapcsolódott a munkába, aki a nyelvi nehézségek ellenére gyorsan feltalálta magát. A visszatérő résztvevők közül többen a barátnőiket is magukkal hozzák a következő évben.
A lányok mellett egyre több kisfiú is szorgalmasan varrogatott a táborban. A táborvezetők elmondása szerint őket is vonzza ez a tevékenység, különösen a gépi varrás, de a kézimunkától sem riadnak vissza.
Kovács Káli Gizella a kezdetektől részt vesz a felsőhegyi tábor munkájában. Elmondta, hogy az első foglalkozásokon még az alapvető ismeretek átadása volt a cél, az évek során azonban fokozatosan bővült a programjuk, így a résztvevők ma már hímeznek, varrógéppel dolgoznak, és olyan használati tárgyakat készítenek, amelyeknek a háztartásban is hasznát vehetik.
– A foglalkozások egyik legfontosabb célja, hogy a gyermekek olyan alapvető készségeket sajátítsanak el, amelyeket később önállóan is alkalmazhatnak a mindennapi életben, így nem kell minden apró javítással varrónőhöz fordulniuk. Ennek napjainkban különösen nagy jelentősége van, hiszen egyre kevesebben foglalkoznak hagyományos varrással – hangsúlyozta Gizella.
A tábor fontos szerepet vállal a népi kézimunka hagyományainak megőrzésében is. A gyermekek megismerkedhettek azokkal a hímzésekkel, amelyeket egykor nagyanyáik készítettek. Kovács Káli Gizella elmondta, hogy Felsőhegyre különösen jellemző a lyukhímzés, emellett a foglalkozásokon a kalocsai motívumokkal és a vajdasági pipacsos hímzéssel is találkozhattak.
A szervezők mindig arra törekednek, hogy a régi mintákat a mai divathoz igazítva tegyék vonzóvá a fiatalok számára. A gyerekek cipőkre, ruhákra és övekre is hímezhették a motívumokat, így a hagyományos díszítőelemek korszerű formában jelenhetnek meg a mindennapi viseletben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele