2024. március 29., péntek

Nem lesz újabb illegális üdülőtelep a Tisza-parton

Telekhatároló karókat és köteleket távolítottak el, de még a fabútorokat is megsemmisítették szerdán a Vajdaság Erdei Közvállalat munkásai az óbecsei Tisza-parton, az üdülőtelep végétől az ún. lóstrand irányába tartó szakaszon.

Itt már a betonozás is elkezdődött (Fotó: Fehér Rózsa)

Itt már a betonozás is elkezdődött (Fotó: Fehér Rózsa)

A folyó ezen részén – egyes szemtanúk szerint csaknem az ún. sárgaházig - önkényes telekparcellázásokra került sor: a kiszemelt területeket a „tulajdonosok” elkerítették, kiírták rá a nevüket, sőt egyesek állítólag már áruba is bocsátották ezeket az illegálisan lefoglalt parcellákat. Értesüléseink szerint az ügylet már szervezett formában is folyt, ugyanis akadtak olyan „szolgáltatók”, akik felvállalták ezeknek a parcelláknak a kitisztítását, a karbantartását és az őrzését is. A szóbeszéd szerint a jelenlegi ösvény helyén már útépítést is terveztek.
Milena Grahovac, a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárság erdészeti és vadászati felügyelőségének a vezetője tegnap a helyszínen számolt be arról, hogy a tartományi vízügyi és erdészeti felügyelőség munkatársai a községi felügyelőség hívására érkeztek kedden Óbecsére, és a terepen tapasztaltakat követően az állami földeket használó két közvállalat, a Vajdaság Erdei és a Vajdaság Vizei a tartományi felügyelőség utasítására kezdte meg a kialakulóban lévő illegális üdülőtelep felszámolását.
– Szabálysértési eljárások indulnak majd az erdő önkényes birtoklása miatt, de a telekkisajátítások mellett törvénytelen fakivágásra utaló jeleket is találtunk, ez ügyben is jogi eljárást kezdeményezünk. A lakókocsikon értesítést hagyunk, tulajdonosaiknak a megadott határidőn belül el kell innen vinniük a lakókocsikat. Ha ezt elmulasztják, a terület jogos használói fogják elvinni azokat. A felügyelők ezentúl sokkal gyakrabban fogják ellenőrizni ezeket a területeket, és mindenfajta kisajátítást szigorúan fogunk büntetni. Nem fogjuk hagyni, hogy ismét ennyire eldurvuljon a helyzet – jelentette ki Milena Grahovac.
A rohamtempóban terjedő Tisza-parti parcellázás mostanság vette kezdetét Óbecsén annak ellenére, hogy árterületen, így a part menti erdőben is tilos az építkezés. Volt olyan területbitorló, aki ennek ellenére már a betonozást is elkezdte a parton, hogy kikötött lakóhajóját kényelmesen, száraz lábbal tudja megközelíteni, másoknál pedig fémoszlopok utaltak arra, hogy fényforrásról is gondoskodni szeretnének a paradicsomi üdülőben.