2024. április 20., szombat

„Az LDP nem széles látókörű”

Igor Mirović: Az SZHP az SZSZP nélkül is meg tudta volna alakítani a kormányt, ugyanakkor minél szélesebb a parlamenti többséget kíván létrehozni

A Liberális Demokrata Párt nem kellőképpen széles látókörű és toleráns, ezért nem lehet része a köztársasági kormánykoalíciónak, közölte Igor Mirović, a Szerb Haladó Párt tisztségviselője.

Megerősítette, hogy a Szerbiai Szocialista Párt mellett más parlamenti pártokkal is tárgyalni fognak a napokban, hogy minél szélesebb parlamenti többség alakuljon ki. Viszont az LDP bizonyos helyzetekben egyszerűen túlságosan szélsőséges álláspontokat képvisel és radikálisan intoleráns Szerbia helyzetével szemben, nem veszi figyelembe az ország nemzetközi és gazdasági helyzetét, ezért nem lehet része a kormánykoalíciónak, nyomatékosította a politikus.
Az SZHP, illetve Aleksandar Vučić kormányalakító a bonyolult bel- és külpolitikai viszonyok miatt várt ennyit a kormányalakítással, nyilatkozta Mirović. Mint hozzátette, első látásra nem tűnhet bonyolultnak a folyamat, ugyanakkor a körülményekre való tekintettel előnytelen lett volna elsietni a dolgokat, hidegvérrel kellett hozzáállni a kormányalakításhoz.
Az SZHP Elnökségének hétfői ülésén nem volt szó a lehetséges kádermegoldásokról, sem arról, hogy az SZSZP mely minisztériumok élére jelölhet ki tárcavezetőt, mondta a folytatásban Mirović, aki nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy az SZHP tisztségviselői korábban nem kímélték nyilatkozataikban az SZSZP politikusait. Az ilyesmi mindennapos a politikában, húzta alá a politikus. Mint hozzátette, az SZHP az SZSZP nélkül is meg tudta volna alakítani a kormányt, ugyanakkor a Szerbiára váró feladatok miatt jobb, ha minél szélesebb lesz a parlamenti többség.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy milyen különbséget lát az aktuális és a következő kormány között, tekintettel arra, hogy ugyanazok a pártok vesznek részt munkájában, Mirović kifejtette: a kormány új összetételének több ereje lesz, hogy befejezze a korábban megkezdett feladatokat.