Eddig összesen 100 ország jelezte részvételi szándékát az EXPO 2027 világkiállításra – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter. Mint mondta, nem túlzás azt állítani, hogy Belgrádban jelen lesz az egés...
Gazdaság
Az elmúlt egy évben a Vajdaság területén látványos fejlesztések valósultak meg, különösen az egészségügy, az oktatás és az infrastruktúra terén – nyilatkozta Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke. Hangsúlyozta, hogy vezetése első évét a közérdekű beruházások határozták meg, s ez alatt az idő alatt szinte minden vajdasági várost és községet személyesen látogatott meg.
Az új rendelkezések előrelátják, hogy a bankoknak könnyítéseket kell felkínálniuk azoknak, akiknek nehézségeik akadnak a lakáshiteleik törlesztésével – hozta nyilvánosságra a pénzügyi szolgáltatások felhasználóira vonatkozó új törvényjavaslat egyik szabályozását a Blic Biznis. Kiemelik, hogy korábban a bankok behajtókat küldtek ki azokhoz, akik nem tartották magukat a hitelszerződésben megállapítottakhoz.
Nagy érdeklődés övezi a 92. újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást, amelyet május 17-e és 22-e között tartanak meg. Az idén több mint 1000 kiállító mutatkozik be 40 országból világszerte – ha...
Az idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal korábban, május 6-án fogadhatta Magyarország az ötmilliomodik vendégét. Soha nem pihent ennyi magyar az ország határain belül, és soha nem érkezett ennyi külföldi turista az év ilyen korai szakaszában – közölte a Visit Hungary.
Szerbiában tavaly télen rengeteg méh pusztult el, a méhészek és a szakértők szerint a helyzet rendkívül kedvezőtlen. A Szerbiai Méhészegyesületek Szövetsége (SPOS) adatai alapján országszerte a méh...