2024. március 28., csütörtök

Évente tíz tanulónyi veszteség

Egyelőre nincs veszélyben a tagozatok megnyitása Székelykevén – Huszonhárom nyolcadikost kísérnek ki és 16 elsőst fogadnak
Binecz Margit magyartanár anyanyelvet tanít Székelykevén és anyanyelvápolást Kevevárán

Az eddigi ésszerűsítések során nemigen bántották a falusi iskolákat. Kérdés, így lesz-e ezután is. Ígéretek ugyan vannak arra, hogy a legújabb intézkedések alól is kivételt képeznek majd a kis közösségek, és a nemzeti identitást biztosító iskolák, ám kérdés, hogy meddig. Székelykevén is csak remélni tudják, hogy legalább a jelenleginél nem fordul rosszabbra a helyzet. Nagy a munkanélküliség, a gazdasági kilátástalanság, sokan elvándoroltak – sőt újabb hullámra van kilátás, úgy hírlik a kettős állampolgárság megadása nyomán több család latolgatja az elvándorlást –, és régóta negatív tendenciát mutat a népszaporulat. A nagy múltú, tiszta magyar tannyelvű általános iskolában csupán 146 diák tanul összesen, az elsőtől a nyolcadik osztályig. Hátborzongató az összehasonlítás: 1956-ban még 884 tanulója volt az iskolának.

Persze a csökkenő diákszám ellenére is még mindig sajátos a Žarko Zrenjanin iskola. A legdélebbi magyar többségű Kárpát-medencei településen megőrizték az egynyelvű, csak magyar tannyelvű oktatást, egészen egyszerűen annak köszönhetően, hogy a magyar ajkú lakosság túlsúlyban van és kitartott anyanyelve mellett. Pontosabban nem csak a legdélebbi magyar többségű település, hanem a legdélebbi magyar nyelvű tanintézmény is a székelykevei.

A kétezernyi lélekszámú település tágas, modern oktatási intézményébe egy rendhagyó irodalomóra okán látogattunk el. Salamon Géza iskolaigazgató, matematikatanár fogadott bennünket.

– Legnagyobb gondunk a létszámcsökkenés, mert évről évre kevesebben vagyunk. Amikor átvettem az iskolát, a diákok létszáma a mostaninak a duplája volt. A statisztika azt mutatja, hogy évente körülbelül tíz tanulót vesztettünk az utóbbi tíz-tizenkét évben, de azt is jelzi, hogy a közeljövőben ennél a számnál megállapodunk, stagnálni fog az osztályokban a tanulók létszáma. Tehát az elsősök száma 16–20 körül fog mozogni, egyelőre nincs veszélyben az osztályok megnyitása – mondta.

A tanév végén 23 nyolcadikost kísérnek ki az iskolából, helyükre 16 elsős jön. A végzősök közül legtöbben a környező városokban: Kevevárán/Kovinban és Pancsován tanulnak tovább, és naponta utaznak. A gyerekek másik része Nagybecskereken és Szabadkán folytatja tanulmányait, és diákkollégiumban laknak majd. – Valaki visszajön közülük, valaki nem – mondja az igazgató. Szavai szerint azért kétszer annyian visszajönnek, mint akik nem.

Ebben a sajátos környezetben, más nemzetektől körülölelve, rendkívül fontos a magyar nyelv ápolása. Binecz Margit magyartanár végzi ezt a fontos feladatot, Székelykevén anyanyelvként, Kevevárán pedig anyanyelvápolás keretében. Kevevárán egy osztálynyi érdeklődő minden évben összejön, különféle korosztályú, különféle előtudású tanulóval. A munkát úgy tudják legcélszerűbben megszervezni, ha kisebb csoportokra szakadnak. Székelykevén ugyanakkor anyanyelvi szintű az oktatás, a tanulók versenyeken is eredményesen szerepelnek.

– Az elmúlt években sokat fektettünk az oktatás korszerűsítésébe, elsősorban a községi önkormányzatnak köszönhetően, de segített a Magyar Nemzeti Tanács is, és a tartományi oktatási titkárság is – mondta az igazgató –, ennek köszönhetően sok új szemléltető eszközzel rendelkezünk, két interaktív táblával, öt-hat laptoppal. A kevevári községben a legfelszereltebbek közé tartozunk – mondta az igazgató.