Az Emancipáció Politikai Központ közölte, hogy az infláció tavalyi hatásait figyelembe véve felülvizsgálta a Szerbiában megélhetéshez elegendőnek számító bér összegét.
A számítás szerint egy munkás és családja alapvető szükségleteinek fedezéséhez jelenleg 150.670 dinár jövedelemre van szükség. A központ emlékeztetett arra is, hogy a megélhetési bér fogalmát a munka törvénykönyve, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) standardjai is meghatározzák.
Bár a különbség a minimálbér és a megélhetési bér között továbbra is jelentős, az elmúlt években érzékelhetően szűkült. A mostani minimálbér átlagosan 54.200 dinár, ami a számított megélhetési bérnek 36 százalékát fedi le. A szervezet pozitív fejleményként értékeli minden eddigi emelést, hiszen a minimálbér a korábbiaknál nagyobb mértékben közelít a társadalmilag elvárt szinthez.
Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a jelenlegi összeg még mindig nem garantálja maradéktalanul a szegénységi kockázat elkerülését, ezért szükségesnek tartják a megélhetési bér rendszeres újraszámítását, valamint olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket, amelyek mindenki számára méltó megélhetést biztosítanak.
A közlemény szerint a mostani kalkuláció a nemzetközi Clean Clothes Campaign módszertanán alapul, amely világszerte működő szervezetek és szakszervezetek együttműködésével dolgozik a jobb munkakörülmények eléréséért a textiliparban.

Nyitókép: Az Emancipáció Politikai Központ számítása szerint az alapvető szükségletek fedezéséhez jelenleg 150.670 dinár jövedelemre van szükség (Fotó: pixabay.com)