Sikeres második versenynapot zárt a szerb válogatott a Halifaxban zajló junior- és U23-as gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon. A csapat újabb két A döntős helyet, valamint három elődöntős szereplést harcolt ki, így két nap után már összesen hat A finálés indulást biztosított magának.
Az első döntős szereplést Sebastian Štaub szerezte meg a junior férfi K1 200 méteres számában. Az elődöntőben 38,35 másodperces idővel harmadikként ért célba, összesítésben pedig a hatodik legjobb idővel jutott be a pénteki fináléba. A második A döntőt a Horvát Zsófi–Kaja Sarić páros biztosította a junior női K2 500 méteren. A szerb egység megnyerte előfutamát 1:59,30 perces eredménnyel, amely az összesített rangsorban a második legjobb időnek bizonyult, így éremesélyesként várhatja a finálét. Három további szerb egység is „beevezett” az elődöntőbe. Junior férfi K1 500 méteren Mihajlo Ćurković ötödik helyen végzett futamában, míg a Sebastian Štaub–Molnár Meteja kettős junior K2 500 méteren negyedikként biztosította helyét a következő körben.
Az U23-as férfi K2 500 méteres számban Veljko Vještica és Strahinja Dragosavljević második helyen zárt előfutamában. A közvetlen döntőbe jutástól mindössze 16 századmásodperc választotta el őket, de összesítésben így is a negyedik legjobb idővel készülhetnek az elődöntőre.
Nyitókép: A Vještica–Dragosavljević U23-as páros (Fotó: KSS)



