Több ezer tűzoltó dolgozott pénteken Dél-Franciaországban az idén rendkívül korai és heves tüzek eloltásán, amelyek napok óta pusztítanak.
A déli Canet-en-Roussillon településen csütörtök este három tűzoltó könnyebben megsérült, amikor egy kempingben kellett beavatkozniuk, amelynek nagy része a tűz martalékává vált. Több mint háromezer embert, többségében kempingezőket, valamint környékbeli cégek dolgozóit is evakuálták. Az oltásban több helikopter is részt vett.
Marseille-ben a tűzvész elleni válságügyi kormányközi bizottság ülésén Sébastien Lecornu miniszterelnök úgy vélte, hogy az éghajlati események elősegítették a meglehetősen heves és korai erdőtüzeket. A kormány tájékoztatása szerint az országban 7 ezer helyen keletkezett tűz és 8700 hektár égett le a nyári szezon kezdete óta.
Csütörökön 26 erdőtüzet oltottak egyszerre a tűzoltók a déli országrészben – mondta pénteken sajtótájékoztatóján Laurent Nunez belügyminiszter, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a tüzek nyolcvan százalékát emberi hanyagság okozza (eldobott cigarettacsikk, tűzrakóhely). A legjelentősebb tűz, amelyet az idényben eddig regisztráltak, szerda óta ég a déli Aude és Hérault megyékben. A szél táplálja, és már körülbelül 900 hektáron terjedt el.
Kicsit délebbre, Narbonne-ban is tűz ütött ki csütörtök délután, amelyet este sikerült megfékezni, miután két ház leégett a prefektúra szerint, amely azt is jelezte, hogy 12 embert kellett a hatóságoknak biztonságba helyezniük. Gard megyében, Milhaud településnél, egy raklapokat gyártó vállalatnál keletkezett tűz, amely este 130 hektáron terjedt el.
Ezek a tüzek Franciaország jelenleg szélsőséges időjárási viszonyai között gyorsan terjednek: a déli országrészben nagyon magas a hőmérséklet, erős a szél, a növényzet pedig – amely a tavaszi esőknek köszönhetően gyorsan kizöldült – mostanra teljesen kiszáradt. A miniszterelnök eközben politikai nyomás alatt áll, miután a Zöldek csütörtökön bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a Nemzetgyűlésben a kormány ellen, amiért az az ellenzéki párt szerint kiszolgáltatta az országot, és nem tett meg minden szükséges intézkedést az éghajlatváltozással és a hőhullámokkal szemben.
Nyitókép: Ezek a tüzek Franciaország jelenleg szélsőséges időjárási viszonyai között gyorsan terjednek (Fotó: Pexels.com)



