Nem tartja magát jövőbe látónak, egyszerűen csak vannak megérzései, amelyeket jobbára a véletlennek tulajdonít, mondja az egyik kedves kolléganőm, aki a minap lelkesen mutatta, milyen szép, az én szóhasználatommal valami zöldes, az övével egészen pontosan mentazöld aktakapcsokat vásárolt az egyik internetes áruházban. Két csomaggal vett, egyikben kisebbek, a másikban nagyobbak vannak. Az örömében én is osztoztam, igaz, ennek elsősorban gyakorlati oka volt, az, hogy ezentúl tudom, kitől kell aktakapcsot kérnem, ha szükségem lesz rá. Mert az aktakapocs olyan eszköz, amelyből akármennyit vásárol az ember, valahogy soha nincs belőle elegendő. Pontosabban soha nincs meg belőle egyetlen egy sem, amikor éppen szükség van rá. Miután kiderült, hogy csupán két színben volt akciós, rózsaszínben és zöldben, még inkább örültem annak, hogy az utóbbit választotta.
A jövőbe látás kérdése valamivel később vetődött fel bennem, amikor arról olvastam valahol, hogy a Hollóházi Porcelánmanufaktúra a mentazöldet választotta az év színének, amelynek világos, zöldeskék árnyalata a leírás szerint a frissességet, a tisztaságot és a nyugalmat jelenti, valamint az új kezdet, a fejlődés, az egészség, a kreativitás és a nyitottság üzenetét hordozza, így a lakásban a nyugodt, tiszta, tágas tér érzetét kelti. Mint írták, ez a szín Füzéri Márk két vázájának erre az alkalomra tervezett geometrikus díszítéseivel jelenik meg, amelyek sorszámozva, limitált példányszámban készülnek, és korlátozottan lesznek elérhetők. Ezeket a sorokat olvasva, mindvégig az járt a fejemben, meg merjem-e jegyezni a kolléganőmnek, milyen jól mutatna egy ilyen váza az azonos színű, akciós aktakapcsok mellett.



